David Yengibarian 1995-ben, tizenkilenc évesen érkezett Magyarországra, ahol folytatta zenei tanulmányait, majd az egyik legismertebb jazz- és világzenei előadóvá, zeneszerzővé vált. „Gyerekkorom óta függőségbe kerültem a zenével, ami most is mámoros érzést ad, főleg akkor, ha teljes szívvel és lélekkel át tudom adni magam a gyakorlásnak vagy a koncertezésnek. A mai napig ebben az állapotban érzem otthon magam.
Ilyenkor megszűnik körülöttem minden, csak a hangszeremre koncentrálok, hogy a megfelelő hangokat, ritmusokat, akkordokat és dallamokat szólaltassam meg, és ez egy szavakkal el nem mondható érzést ad. A zene az a fajta művészet, ami nyílként a szívedbe tudja repíteni azokat az ismerős és ismeretlen érzéseket, amelyek a világegyetemet mozgatják, úgy is mondhatnám, hogy a zene létra az ember és az Isten között” – fogalmaz David Yengibarian.
Világzene – minden értelemben
Együttesét, a David Yengibarian Triót 1999-ben alapította, jelenleg Badics Márk dobossal és Vajdovich Árpád basszusgitárossal alkotják a formációt. Hat saját lemeze jelent meg, szólóban és a trióval, a Balázs Elemér Grouppal, Boris Kovač szerb fúvóssal és a David Yengibarian Oktettel is készített egy-egy albumot. Ez utóbbi nemcsak a zenéjét tekintve világzene, hanem azért is, mert egy nemzetközi zenészcsapat alkotása. Fellépett már Budapesten a Zeneakadémián, az Operaházban, a BMC-ben, a Víg-, a Radnóti és a Szkéné Színházban, valamint a Színház és Filmművészeti Egyetemen, de vidéken és külföldön is számos helyen hallhatta játékát a közönség. Zenei világának fő inspirációs forrása az örmény népzene, a jazz, az improvizatív zene és az argentin tangó. „Ezeken kívül elsősorban a környező országok zenéi, főként a görög, a román, a bolgár és a szerb népzene hatottak rám, ezekből inspirálódtam. Mohó kíváncsisággal hallgattam, aztán magamon átszűrve beleépítettem őket a szerzeményeimbe” – meséli az örmény muzsikus.
Van, amihez hat nyelv is kevés
A hat nyelven – örményül, oroszul, magyarul, angolul, olaszul és franciául – beszélő zenész a magyart rendkívül gazdag és összetett nyelvnek tartja, amellyel egészen pontosan ki lehet bármit fejezni. „Mindennek nagyon sok árnyalata van, és mindig meg kell találni a megfelelő szavakat. Már a magyarázni szó is sok mindent elárul erről. Ez viszont nem mindig egyszerű, mert például, ha egy másfél órás koncert után kiégett az összes energiám, és olyan állapotba kerülök, ami az ima előtti és utáni csendhez hasonlítható, nem tudok rögtön beszélni, vidám és közvetlen lenni” – mondja.
Ha pedig megpróbálom feltárni őket, akkor még jobban kezdenek emészteni, úgy, mintha benyitnánk egy égő szobába, és ettől még magasabbra csapnának a lángok” – teszi hozzá. Egyébként a nyelvismeretnek néha hátrányai is vannak: neki például nemcsak el kell viselnie a buszokon és villamosokon utazó turisták bábeli hangzavarra emlékeztető fecsegését, de még érti is, amit mondanak.
Fegyverkereskedőnek is felkérték már
Akárcsak a zenéhez, a filmekhez és a filmzenéhez való vonzódása is gyerekkorából ered. „Otthon állandóan ment a televízió, és néha nagyon jó orosz filmeket lehetett látni. Nagyon szerettem például Georgij Danyelija Őszi maratonját, Bulgakov Kutyaszívének filmváltozatát vagy Nyikita Mihalkov alkotásait, és mindegyiknek leginkább a zenéje maradt meg az emlékezetemben. Nekem nem az volt a gyerekkori álmom, hogy pilóta vagy űrhajós legyek, hanem hogy filmzenéket írhassak” – emlékszik vissza a zeneszerző, akinek Budapesten megvalósult az álma: amellett, hogy számos színpadi mű megzenésítésére felkérték már, ő komponálta Sas Tamás Szerelemtől sújtva című filmjének zenéjét, Novák Erik Zuhanórepülés című alkotásának pedig nemcsak egyik zeneszerzője, hanem szereplője is volt, fegyverkereskedőt alakított benne.
Mindemellett rendszeresen látható kisebb-nagyobb szerepekben a színpadon és a filmvásznon, ami azért nem mindennapos egy zenész részéről. „Szerepelni azért hívtak, mert a rendezőknek tetszett a szúrós tekintetem, vagy – ahogy egyik kedvenc magyar költőm, Petri György mondaná – az »ötszáz wattos arckifejezésem«. Természetesen ennek megfelelő szerepeket kaptam, voltam például fegyverkereskedő, ukrán maffiózó és hasonlók. Legutóbb Tóth Barnabás Mesterjátszma című filmjében a túlvilágra tartó vonat kalauzát játszottam. Élveztem a forgatást, kedves, vidám és segítőkész volt a stáb, később pedig sok pozitív visszajelzést kaptam” – eleveníti fel filmes emlékeit.
Hangszer vagy telefon
A sikerek és a pozitív visszajelzések ellenére sem elégedett magával, ami nagyfokú igényességéből fakad. „Egy élet nem elég ahhoz, hogy úgy játszhassak a hangszeremen, ahogy akarok” – fogalmazza, hozzátéve, hogy mentálisan elég megterhelő, amikor egyszerre kell művésznek és a saját menedzserének is lennie. „Amikor tízévesen eldöntöttem, hogy zenét akarok tanulni és aztán zenélni, még fogalmam sem volt a materiális világról. Eszembe sem jutott, hogy szabadúszó zenészként alkalmi fellépésekből fogok élni, és
Ha gyakorlás közben csörög a telefon, és el kell mondanom egy marketingesnek, hogy mennyibe kerül egy koncert vagy egy előadás, és azt, hogy tudok-e számlát adni, teljesen kizökkent, és visszaránt a való világra” – foglalja össze a harmonikaművész.
Tangóopera Debrecenben
David Yengibarian szereti a kihívásokat, és hogy néha különleges feladatokra is felkérik. Örült annak is, hogy együtt zenélhetett a pécsi Pannon Filharmonikusokkal a Kodály Központban, vagy a debreceni Kodály Filharmonikusok Kamarazenekarával a Debreceni Nemzeti Színházban. „Debrecent nagyon a szívembe zártam, amikor két hétig ott próbáltam Astor Piazzolla és Horacio Ferrer María de Buenos Aires című tangóoperáját, amelynek tavasszal volt a magyarországi premierje. Úgy tapasztaltam, hogy ott különösen kedvesek, vidámak és közvetlenek az emberek. Amikor egyszer véletlenül átsétáltam a piros lámpánál a zebrán, a kocsik türelmesen megálltak, nem dudált rám senki. Ez Budapesten nem valószínű, hogy előfordulhatna” – meséli.
Végezetül elmondja, hogy tavasszal Erdély nagyobb városaiban turnézott a trióval, szólóban pedig Pannonhalmán, a Szent Márton-bazilikában vendégszerepelt nemrég. Jelenleg sokat dolgozik Bach-szerzeményeken, főleg a prelúdiumokon, amelyeket meglehetősen nehéz feladat eredeti formájukban harmonikán előadni. Legközelebb szeptember 24-én a budapesti Hálóban játszik majd a trió, 27-én pedig szólóban lép fel az RS9 Színházban. „Távolabbi tervekről egyelőre nem beszélek, mert
– zárja szavait David Yengibarian.
Fotók: Bach Máté/Kultúra.hu
