Nyikita Mihalkov
Október 21-én történt
„Soha nem kértem és soha nem adtam vissza szerepet. Amit rám osztanak, azt megpróbálom megoldani. Én ilyen jolly joker vagyok. Ne kerüljön a színház olyan bajba, hogy én játsszam el Melindát. De ha olyan bajba kerül, akkor megpróbálkozom azzal is… Én nem választok szerepet, mert annak van egy kockázata. Híre megy. És akkor az ember, amit választott – abban megbukik” – fogalmazta az 1984. október 21-én elhunyt posztumusz Kossuth-díjas színművész, Őze Lajos, akit többek között A tanú, a Te rongyos élet és a Szirmok, virágok, koszorúk című filmekben láthattunk.
Október 21-én történt
„Az ember nem fejlődik folyamatosan, hanem van egy fölemelkedő szakasz, amelyben még nincs meg a tudás, de megvan az intuíció és a tehetség meg a szorgalom. És amikor megjön a tudás, inkább csak rácsodálkozik a saját korábbi teljesítményére” – fogalmazta az 1941. október 21-én született – és 2021-ben elhunyt – Kossuth-díjas rajzfilmrendező, Jankovics Marcell, akinek olyan emlékezetes alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Fehérlófia, a Toldi, a János vitéz és az Ének a csodaszarvasról.
David Yengibarian: A zene létra ember és Isten között
Az örmény harmonikaművész, zeneszerző harminc éve él Magyarországon, a magyart rendkívül gazdag és összetett nyelvnek tartja, de hogy pontosan mit érez zenélés közben, azt nehezen tudná elmagyarázni.