De a vonat azért elmegy Vácig, ugye?
A költészet napja alkalmából versvonatot indított a MÁV és a Kulturális és Innovációs Minisztérium, amely Budapest és Vác között közlekedett április 11-én, reggeli indulással a Nyugati pályaudvarról.
Versvonat indul a hatodik vágányról, Budapest–Vác útvonalon. Néhányan fejüket leszegve kerülnék el a gyanús sokaságot, mások izgatottan kémlelik a kamerásokat, nyakukat tekergetve tippelgetnek: vajon mi készül itt? De még ők sem állnak meg – az élet mozgalmas az állomás átmeneti terében, a kíváncsiságot hamarosan legyőzi a kávé és pogácsa illata.
Meglepődnek viszont azok, akik gyanútlanul menetjegyet váltottak az április 11-ei, 10.08 órai járatra. Nem sejtik, hogy a költészet napja alkalmából egy kivételes vonatra szállnak fel. Többek között azért, mert ezen az útvonalon döcögött végig 1846-ban az első magyarországi vonat, és ezen az útvonalon utazott maga Jókai és Petőfi is (utóbbinak abbéli álma, hogy „száz vasútat, ezeret” számláljon a hazai hálózat – az ezres nagyságrendet tekintve – még várat magára.) Felavatásának a napján a vonat minden megállónál megállt, és ünnepélyes fogadtatásban részesült – a váci ünneplők tüzijátékkal is készültek, ami meglehetősen balul sült el: mire a díszes társaság befutott, már lángokban állt a város.
Az akkori 59 perces menetidő helyett most 30 perc az út, ami alatt az utasok a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színészeinek tolmácsolásában hallgathatják József Attila verseit. Az utasok közül néhányan érdeklődve fordulnak az előadók felé, néhányan a telefonjukba menekülnek. Egy idős néni félszegen teszi fel a kérdést: „De a vonat azért elmegy Vácig, ugye?”
Miután megnyugtatják, hogy a vonat menetrendszerűen közlekedik, csupán a költészet napja alkalmából különleges programmal készült a Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Építési és Közlekedési Minisztérium valamint a MÁV, már fel is hangzik az első vers – az utasok kíváncsisától kísérve.
A kezdeti feszengés apránként feloldódik, az utasokból nézők lesznek: néhányan közelebb ülnek, lábukkal a ritmust ütik egy-egy megzenésített vers hallatán. Van, aki meghatódva suttogja a verset az előadókkal. Van olyan is, aki – költészet ide-oda – felveszi a telefonját, hangosan hallózik. De a nagy többség csendben, érdeklődve figyeli a színészeket, tapssal jutalmazva őket és a végén hálásan megköszönve az élményt – ők az idei költészet napján egészen biztosan többet visznek magukkal, mint kávét és pogácsát.
