Tizenhét fesztivál nyolcvanhat fotóját vonultatja fel a „Minden az enyém” című kiállítás, amely augusztus 20-ig látható a debreceni Nagyerdei Víztoronyban.

A „Minden az enyém” tárlat legrégebbi felvétele 1968-ban az erdélyi Tavirózsa Fesztiválon készült, ugyanis a Beatkorszak projekt által rendezett újabb könnyűzenei fotókiállítás egyik célja az volt, hogy a rendszerváltás előtti magyar fesztiválokról a lehető legteljesebb áttekintést adja.

A Bajnai Zsolt és Rozsonits Tamás által válogatott nyolcvanhat kép így 1968 és 1987 között tizenhét hazai és határon túli könnyűzenei fesztiválon készült korabeli fotót mutat be öt tematika köré csoportosítva.

Az 1973-as Diósgyőri Popfesztivál fél évszázados jubileumára létrejött utazó kiállításon így külön blokkot kapott a közönséget, a helyszíneket, a fellépőket, a különleges pillanatok – például az 1984-es pusztavacsi Békefesztiválon történt könnygázos rendőri oszlatás –, illetve a korabeli technika képei.

Az NKA Hangfoglaló Program által támogatott kiállítás összeállítása előtt a kurátoroknak tisztáznunk kellett, hogy mit is tekintenek a rendszerváltás (1989) előtti időszakban könnyűzenei fesztiválnak, hiszen mai értelemben ilyen rendezvények a technika, a szervezés, a fellépők és a kommunikáció miatt sem létezhettek bő harminc, vagy akár negyven-ötven évvel ezelőtt. Végül azoknak az elsősorban szabadtéri, több fellépőt felvonultató, általában ingyenes rendezvényeknek a képeit keresték, amelyeket olyan helyszíneken rendeztek – vagy kezdtek el rendezni –, ahol korábban nem voltak könnyűzenei programok, ahol tulajdonképpen mindent fel kellett építeni. Persze a kivételek ebben az esetben is erősítették szabályokat, így például az 1985. december 26-án és 28-án a Budapest Sportcsarnokban rendezett magyar Élő segély Afrikáért fesztivál képei is ott vannak a kiállítás anyagában.

A tárlat anyagának összeállítását leginkább az elkérhető és felhasználható képek befolyásolták, ami miatt nem került a válogatásba például a BNV területén rendezett Szolidaritási Fesztivál, amiről szinte csak színpadi képeket találni.

A legfontosabb forrás a Fortepan volt, ahol a kiállítás „nyitó” eseményéről, az 1973. június 10-én a miskolci DVTK-pályán rendezett egész napos fesztiválról viszonylag sok kép található, köszönhetően a témában megkerülhetetlen Urbán Tamásnak és a kevésbé ismert Gyulai Gaál Krisztiánnak.

Komoly segítséget kaptak a szervezők Kőbányai Jánostól, aki sok fesztiválon készített remek fotókat, illetve Bálint Csabától, aki a Rockmúzeum archívumát bocsájtotta rendelkezésükre. A határon túli könnyűzenei fesztiválok felvillantásában Zilahi Csaba és az Azopan.ro gyűjteményére támaszkodhattak a válogatás során. És nem lett volna teljes az anyag az MTI archívuma nélkül, ahonnan Benkő Imre zseniális képei származnak.

A „Minden az enyém” című kiállítás Miskolc után érkezett Debrecenbe, ahol a Nagyerdei Víztorony földszinti termében augusztus 20-ig tekinthető meg. A szervezők elmondták, hogy mivel a kiállítás anyaga kétoldalas tablókból áll, minden helyszínen egy kicsit más összeállítást láthat a közönség, így Debrecenben elsősorban a korabeli közönségre és technikára fókuszál a tárlat. Aki azonban a teljes anyagot, azaz mind a nyolcvanhat felvételt szeretné megnézni, megteheti a beatkorszak weboldal Galéria rovatában, ahová egyébként a kiállított képeken elhelyezett QR-kódok is elvezetnek.

Nyitókép: Rockfesztivál 1973-ban a miskolci DVTK-stadionban. Fotó: Gyulai Gaál Krisztián / Fortapan