Debrecenben koncertezik pünkösdvasárnap a Szent Efrém Férfikar

Egyéb

A nap folyamán négy szabadtéri helyszínen is hallhatja őket a közönség a Szentlélek kiáradásának ünnepén.

A Liszt Ferenc-díjas Bubnó Tamás által alapított együttes a görögkatolikus főszékesegyház előtti téren, majd a Halközben, a Szent Anna-székesegyház előtt és a református emlékkertben mutatkozik be a Térzene program részeként.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkársága által elindított Térzene program célja, hogy a társadalom szélesebb rétegei számára is elérhetővé váljon a klasszikus zene.

A Szent Efrém Férfikar a pünkösdvasárnap 10 órakor kezdődő, Kocsis Fülöp érsek-metropolita által vezetett püspöki szent liturgiát teszi emelkedettebbé, a szertartás után pedig a szabadtéri koncertekkel örvendezteti meg a debrecenieket.