Szent Efrém Férfikar

Magyarország a díszvendég a Szlovén Könyvvásáron

Magyarország a 41. Szlovén Könyvvásár díszvendége, a vasárnapig tartó eseményen az irodalmi programok mellett táncelőadás és koncertek is várják a közönséget Ljubljanában.

Idén megelőzheti az Erkel Színház a Madáchot

Futócipős színházi csúcstalálkozónak ad otthont idén október 11-12-én a 40. Spar Budapest Maraton Fesztivál. A 14 éves múltra visszatekintő Fut a színház versenyre idén 25 csapat nevezett. A rajtvonalnál budapesti és vidéki színházak, független társulatok, fesztiválok és zenei együttesek képviselői sorakoznak fel.

Cseh Tamástól Pakisztánig kalandozhatunk ezzel a koncertválogatással

CD-n is megjelent a Zene Háza négylemezes koncertválogatása. A négy műfajra bontott, korábban vinylen kiadott Selection című sorozat a három éve indult intézmény emlékezetes pillanatait idézi fel.

Delhusa Gjon és Berki Tamás is Artisjus-díjat kapott

Átadták az Artisjus előadói és pedagógusi díjait. Az elismerésben idén 12 pedagógus és 12 előadóművész részesült, akik a saját területükön sokat tesznek a kortárs művek népszerűsítéséért.

A remény nevében nyílnak a szentendrei templomkapuk

Zenei, irodalmi, egyházművészeti és képzőművészeti programok is várják az érdeklődőket a Nyitott Templomok Hétvégéjén szeptember 6. és 8. között Szentendrén.

Idén is megnyílnak egy hétvégére a szentendrei templomok

Szeptember 6. és 8. között hangszeres zene és ének zeng kilenc templomban és három imaházban a Ferenczy Múzeumi Centrum fesztiválján, a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjén. Templomséták, kiállítások, művészet- és zenetörténeti előadások, valamint koncertek várják az érdeklődőket.

Korniss Péter az Ördögkatlan díszvendége

A 17. Ördögkatlan Fesztivál július 30-a és augusztus 3-a között több száz programmal várja látogatóit, melyek között a Magyar Zene Háza, a Hagyományok Háza, valamint különböző színházak előadásai is szerepelnek. A visszatérő fellépők között ott van Udvaros Dorottya, Mucsi Zoltán, a 30Y és Lovasi András, Kern András és a Bëlga zenekar pedig idén először lesz a fesztivál közreműködője.

Kulka Jánossal készített karácsonyi klipet a Szent Efrém Férfikar

Karácsonyi albumukról a Christmas Day című dalhoz készült a klip, amelyben Kulka János mellett Hámori Gabriella is szerepel.

20 helyszínen, több mint 300 fellépővel rendezik Pécsett a Zeneszüret Fesztivált

A Filharmónia Magyarország Zeneszüret Fesztiváljának legfontosabb hivatása kimozdítani a koncerttermek falai közül a zenét és közel vinni azt az emberekhez. Utcákon, tereken és egyéb különleges helyszíneken csendülnek majd fel könnyed dallamok, lesz operagála és érkezik José Cura is.

Az ukrajnai civil áldozatokra emlékező koncertet ad a Szent Efrém Férfikar

Az ukrajnai civil áldozatokra emlékező koncertet ad a Zeneakadémián a Szent Efrém Férfikar a háború kitörésének évfordulóján, február 23-án.

Requiem – Koncert az ukrajnai civil áldozatok emlékére

Az ukrajnai háború kitörésének egyéves évfordulóján, 2023. február 23-án a Zeneakadémián az ukrajnai civil áldozatokra emlékező koncertet ad a Szent Efrém Férfikar.

Három nyelven csendül fel a Csendes éj hátrányos helyzetű gyerekek közreműködésével

Nehéz anyagi körülmények között élő gyerekek adják elő lovári, angol és magyar nyelven a Csendes éj című klasszikus karácsonyi dalt Lakatos Mónika, Nótár Mary, Takács Nikolas, valamint a Szent Efrém Férfikar közreműködésével a Közös hang programban megjelent felvételen.

Ingyenes zarándokkoncert a Szent Efrém Férfikarral

Augusztus 17-én a Zempléni Fesztiválon lép fel a formáció.

Jubileumi gála a Szent Efrém Férfikarral

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 300 fellépővel énekel majd együtt a húszéves együttes június 11-én.

A férfiélet stációi Bartók zenei nyelvén

A Bartók – Mozgásban című koncertszínházi előadásban Bartók ritkán hallható férfikarai és az ezeket keretbe foglaló népzenék egy férfiember életének állomásait, lelki stációit mutatják be.

Ortodox húsvéti koncertet ad a Szent Efrém Férfikar

A 20 éves férfikar a Kossuth-díjas énekesnővel, Lovász Irénnel áll színpadra április 21-én, pénteken a Kálvin téri református templomban.