Nehéz anyagi körülmények között élő gyerekek adják elő lovári, angol és magyar nyelven a Csendes éj című klasszikus karácsonyi dalt Lakatos Mónika, Nótár Mary, Takács Nikolas, valamint a Szent Efrém Férfikar közreműködésével a Közös hang programban megjelent felvételen.

A Danubia Zenekar és a Máltai Szimfónia közös programja a felzárkózó településeken élő, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat zenei esélyteremtő programjában tanuló gyerekek művészi integrációját támogatja. A kezdeményezésben a zenekar tagjai személyes kapcsolatot alakítanak ki a Máltai Szimfóniában hangszeren tanuló gyerekekkel és tanáraikkal, a rendszeres találkozások során közös művészi célokat álmodnak meg, majd a közös próbákat követően együtt lépnek fel.

A Danubia Zenekar tagjai az elmúlt két évben rendszeresen ellátogatták a Heves megyei Tarnazsadányba, Tarnabodba és Erkre, hogy a gyerekekkel együtt készüljenek a közös fellépésekre. Decemberben a Máltai Szimfónia további helyszíneket keres fel. A program célja a gyerekek és tanáraik támogatása, a zenélésre való ösztönzése. Tervek között szerepel további régiók bevonása a programba.  

A tájékoztató szerint Báder Ernő, a Máltai Szimfónia művészeti vezetőjének ötlete volt, hogy a hónapok óta tartó közös munkát ne csak koncerteken, hanem egy közös dalban is megmutassák az ifjú zenészek és mestereik, ezért született meg a Csendes éj feldolgozása.

Hámori Máté, a Danubia Zenekar művészeti vezetője azt mondta, hogy nem csupán a nehéz sorsú gyerekeknek szeretnének életre szóló élményt adni, de a szerencsésebb helyzetben lévők számára is azt a fontos üzenetet közvetíti az előadás, hogy a zene hidakat épít, akár a legmeredekebb szakadékokon is átívelve.