A tajvani filmeké a főszerep a Corvin moziban december 2-án és 3-án.

A Taiwan Dox kétnapos vetítéssorozattal célozza meg a keleti filmeket kedvelő közönséget a Corvin moziban. A sajátos történelmi múltú és bonyolult nemzeti és etnikai összetételű Tajvan filmművészete igen sokszínű. A fesztiválra beválogatott dokumentumfilmek idén is olyan változatos témákat járnak körül, mint a különleges emberi sorsok, a történelemmel terhelt múlt, a hagyományőrzés vagy a szigetországot körülvevő természeti erők. 

Az eseményt december 2-án, pénteken a Tajpej Képviseleti Iroda magyarországi vezetője, Liu Shih-chung nyitja meg. 

A hivatalos megnyitó egy különleges film vetítésével kezdődik: a Bálna-sziget című film alkotói, Liao Hong-ji, a tengerről szóló irodalmi művek szerzője és Ray Chin víz alatti fotós arra vállalkoznak, hogy bemutassák a szigetországon élő emberek tengerrel kapcsolatos politikai, történelmi és vallási indíttatású hiedelmeit, félelmeit. Az alkotók célja, hogy a nézők megértsék a tajvaniak és a tenger közötti kapcsolatot.

A bemutató után beszélgetést is szerveznek, amelynek résztvevője Stőhr Lóránt filmkritikus, filmtörténész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója.

Szombaton indulnak a vetítések a mozi Jávor-termében.

A 2022-es Álmok örvénye című film a tajvani őslakosok sámánista rítusairól, sámánizmussal kapcsolatos hiedelmeiről szól. A rendező, Su Hung-en – aki maga is nehéz időszakot élt meg, és problémái orvoslásában sámán segítségét is kérte – arra keresi a választ, hogy ezek a rítusok hoznak-e a megsebzett lelkeknek gyógyulást.

A vetítést követően Bagi Judit sinológus, az MTA Könyvtár és Információs Központ Keleti Gyűjteményének munkatársa és Füredi Zoltán vizuális és kulturális antropológus, orientalista, dokumentumfilmes beszélgetnek a témáról.

Szombaton a Teenagerek és a Térj haza! című rövidfilmeket vetítik egy blokkban. Előbbi a tajvani Yunlin megyében, hagyományos kínai udvarházban, anheyuanban nevelkedő fiatalok életét mutatja be. Olyan kamaszok sorsát láthatja a néző, akik megszokták, hogy egészen fiatal koruktól magukról gondoskodnak. A rendező-producer, Lin Yu-en a filmjében azt vizsgálja, hogy milyen sors vár a jövőben a még kamaszként munkába álló és családot alapító fiatalok gyerekeire.

A Térj haza! című film a szecsuáni szülővárosát 1949-ben elhagyó és Tajvanra költöző kínai férfi és tajvani felesége történetét mutatja be, akik negyven évet éltek le együtt egy katonai irányítás alatt lévő faluban,  ahol mindvégig a helyi ruhagyárban dolgoztak. Aztán a gyár bezárt, az emberek lassan elköltöztek, ám a Duan házaspár maradt. Emlékeiket és mindennapjaikat örökítette meg unokájuk, Duan Pei-yao ebben a filmben.

A rövidfilmes blokkot egy izgalmas beszélgetés követi Salát Gergely sinológus, műfordító, egyetemi oktatóval és a Térj haza! rendezőjével, aki online jelentkezik be a fesztiválra.

Este Stőhr Lóránt és Robert Ru-Shou Chen A kortárs tajvani filmművészet című könyvének bemutatója lesz. A Gondolat Kiadónál megjelent kötet az ázsiai szigetország mozgóképkultúrájának sokszínűségét mutatja be, jeles tajvani és nemzetközi filmkritikusok, filmteoretikusok tanulmányain keresztül ad körképet a kiemelkedő sikereket elért tajvani alkotókról, valamint kulturális és filmtörténeti szempontból izgalmas tudnivalókról. A beszélgetésen, amit Komlósi Orsolya, a Taiwan Dox kurátora vezet, Stőhr Lóránt vesz részt.

A Taiwan Doxot a Még egy dobás: Chien-Ming Wang története című dokumentumfilm zárja szombat este.

A film rendezője, Frank W. Chen a New York Yankees első és egyetlen tajvani játékosa, a számos címet birtokló, nagy tiszteletnek örvendő tajvani büszkeség, Chien-Ming Wang nemzetközi ikon felemelkedését és bukását követi nyomon, amint végtelen rehabilitációs programokon és hosszú, otthonától távol töltött időn keresztül visszaküzdi magát a Major League-be. 

A szervezők – a  Tajpej Képviseleti Iroda és a Palantír Film Vizuális Antropológiai Alapítvány – hatodik alkalommal rendezik meg közösen a Taiwan Dox – Tajvani dokumentumfilm-napokat. Az ingyenes filmfesztiválon az elmúlt évek legjobb öt tajvani dokumentumfilmjét mandarin nyelven, magyar és angol felirattal vetítik. Az előadásokra ingyenes jegyet kell váltani a mozi pénztárában. Minden filmet rövid magyar nyelvű pódiumbeszélgetés követ.

Nyitókép: részlet a Bálna-sziget című filmből. Fotó forrása: TFAI