A Turbina még csak két hónapja nyitotta meg kapuit, de máris nagy visszhangot keltett a budapesti kulturális életben. Az épület számos zenei és nem zenei eseménynek ad helyet, emellett szerepet kapnak fontos társadalmi ügyek és edukációs programok is. A Greenpeace által szervezett Climate Changemakers workshopok csütörtökönként, a közéleti témákkal filozófiai szinten foglalkozó Turbina Talks keddenként várja az érdeklődőket. 

Idén 30 éves a világszerte november 25. és december 10. között megrendezett 16 Akciónap a női erőszak ellen. A NANE Egyesülettel közösen a Turbina is részt vesz a kampányban.

December 5-én Csendben Nő alkotói vásár felszabadító mozgásműhelyekkel és workshopokkal, illetve 40 női alkotó saját készítésű portékáival várja a látogatókat, előkészítve a terepet a Soharóza kísérleti kórus improvizációra épülő MOST-estjének, ahol első alkalommal adják elő legújabb, Jónás Verával közös projektjüket. Az ültetett koncerte érdemes előre jegyet váltani. Délelőtt a Turbina bisztrójában a KACS Műhely tart adventi kézműves-foglalkozást gyermeknek, a józsefvárosi önkormányzat jóvoltából.

A Megmondta professzorasszonyom valós történetekre épülő monodráma, amely egy rákos nő mindennapjaiba enged betekintést december 12-én, így próbálva közelebb hozni hozzánk és más perspektívába helyezni ezt a gyakori, mégis sokszor szégyen övezte élethelyzetet. Emellett látogathatunk rekreációs programokat is: december 18-án a jógatánc rejtelmeibe ad betekintést Kiss Rebeka kortárstáncos, december 26-án pedig különleges Darknes Fitness Xmass Edition meditációs, zenés jógaórát tart Bodor Brittany jógaoktató.   

Az akció 16 napja alatt a Turbinában fellelhetők a NANE ingyenes kiadványai, amelyek érintett nőknek és segítőiknek szólnak, valamint két piros sziluettel, két „néma tanúval” emlékeznek meg az idén családon belüli, párkapcsolati erőszak során meghalt nőkre. A kampány 16 napja alatt számos program, többek között kerekasztal-beszélgetések, interaktív műhelyek és színházi előadások is várnak az online és offline térben egyaránt.

Kiemelt kép: a NANE női tanúja. Fotó: Darab Zsuzsa