A dél-afrikai Damon Galgut nyerte el az idei Booker-díjat The Promise (Az ígéret) című regényével, amelyben egy fehér család történetét mutatja be az apartheiddel leszámoló Dél-Afrikában.

A könyv „egy rendkívüli történet, gazdag témaválasztás és Dél-Afrika utóbbi negyven évének történelme egy hihetetlenül jól összerakott csomagban” – dicsérte a kötetet Maya Jasanoff, a zsűri elnöke a szerda esti londoni díjátadón.

Az 57 éves szerzőt harmadik alkalommal jelölték a díjra.

Galgut családi sagája az 1980-as évektől kezdődik, és négy egymást követő évtizedben történt négy temetés köré építkezik.

 A szerző Pretoriában nőtt fel, ahol műve is játszódik.

A könyv címe arra az ígéretre utal, amelyet a fehér család tett fekete szolgálójának, hogy megtarthatja a házat és a földet, amelyen él.

„Úgy gondolom, sokunknak voltak nagy elvárásai a jövővel szemben” – fogalmazott Galgut a BBC-nek. A kis földdarab csak egy a sok meghiúsult ígéret közül – tette hozzá.

Köszönőbeszédében az író elmondta, hogy a portré, amelyet könyvében hazájáról megrajzolt, nem valami vidám. „Nem terveztem, hogy így mutatom be, de a dolgok nem állnak túl jól nálunk mostanában” – mondta Galgut.

Hozzátette: „Nagy év ez az afrikai írók számára. A díjat szeretném minden elmesélt és el nem mesélt történet, e figyelemre méltó kontinens ismert és ismeretlen írói nevében átvenni.”

Galgut első regényét 17 évesen írta, Nadine Gordimer és J. M. Coetzee után ő a harmadik dél-afrikai író, aki megkapta a nemzetközi elismerést.

Az angol nyelven íródott, Nagy-Britanniában és Írországban megjelent kötetek elismerésére alapított nagy presztízsű brit irodalmi díj 50 ezer font (21 millió forint) jutalommal jár.          

Nyitókép: a The Booker Prizes Facebook-oldala