Csaknem háromszáz diák, kísérőtanár és színművész részvételével tartják meg a IV. Országos Diákszínházi Fesztivált április 22. és 24. között Pécsen – tájékoztattak a szervezők.

Közleményükben azt írták, hogy a diákszínjátszás ünnepének számító összművészeti kulturális esemény célja, hogy találkozási platformot kínáljon az ország fiatal – zömében középiskolás – színjátszóinak.     

A tizennégy előadást felvonultató rendezvényen azok a diákszínjátszó csoportok lépnek fel, amelyek előadásaikkal továbbjutottak a regionális megmérettetéseken. A fesztiválra érkező 270 meghívott – diákok, kísérőtanáraik, a színházi szakma jeles képviselői – ezeket a győztes darabokat láthatja, majd a rendezvény végére a tizennégy darab közül szakmai zsűri választja ki az év legjobbjának ítélt színjátékot.     

Az esemény egy látványos felvonulással egybekötött ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét április 22-én, majd a versenydarabokat három helyszínen, a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) kamaratermében, N. Szabó Sándor-termében és a Bóbita Bábszínházban mutatják be, míg az előadásokat követő szakmai beszélgetések helyszínéül a PNSZ próbaterme szolgál majd.     

A vasárnapi díjkiosztóval véget érő háromnapos rendezvény nyitónapján teátrum színpadán egy „sprituális elektroakusztikus” könnyűzenei koncertet ad a Kaukázus zenekar és a ToSoDa együttes. A programról bővebb információk a www.odefeszt.hu honlapon olvashatók.

Képek forrása: www.odefeszt.hu