A közlemény szerint a Filmalap támogatásával készült mű legjobb helyezést ért el az Alin Tasciyan török, Dubravka Lakic szerb és Denise Bucher svájci filmkritikusokból álló, valamint a hattagú nemzetközi ökumenikus zsűri szavazatai alapján, illetve a Berliner Morgenpost olvasói zsűrije is a magyar filmet díjazta.

Enyedi Ildikó személyesen vette át az elismeréseket.

A tájékoztatás szerint a Testről és lélekről lesz a közelgő Magyar Filmhét nyitófilmje, majd március 2-ától vetítik a hazai mozik.

A berlini közönségszavazáson Török Ferenc 1945 című filmje harmadik díjat nyert ? írta a közleményben a Filmalap.

Forrás: MTI

Fotó: Csákvári Zsigmond