A március 5. és 9. között megrendezett tamperei filmfesztivál nemzetközi versenyprogramjában idén 61 alkotás indult.

Az összegzés szerint Szabó Simon A fal című tízperces filmje Laci, egy alkalmi munkákból éldegélő cigány fiú történetét meséli el, aki egy napon kőművesmunkát kap: egy falon kell dolgoznia a társaival együtt. Egy darabig segít a többieknek, majd megkérik, hogy ő fejezze be az építményt. Ekkor pillant be először a fal mögé.

A színészként és filmrendezőként is ismert Szabó Simon legutóbbi rendezése a Proton Cinema gyártásában készült, producere Petrányi Viktória és Berkes Júlia, operatőre Czomba Albert volt.

A színész-rendező korábbi munkáival is számos sikert elért: Megyünk című filmjéért 2008-ban megkapta a Magyar Filmszemle Legjobb rövidfilm díját, 2009-es Papírrepülők című alkotása pedig a legjobb elsőfilmnek járó Simó Sándor-díjat érdemelte ki.

Az Európai Filmakadémia 3000 tagja Rotterdamtól Szarajevóig 15 európai filmfesztivál díjnyerteséből választja majd ki az év legjobb rövidfilmjét. A nagyszabású díjátadóra idén 27. alkalommal kerül sor, a díjazottak Rigában vehetik át az elismeréseket december 17-én.

A EFA díja már több ízben is magyar kezekbe került. 2000-ben Gyarmathy Lívia A mi gólyánk című alkotása kapta, 2006-ban pedig Kenyeres Bálint Before Dawn című rendezésének ítélték az elismerést.