A szolnoki Tisza mozi A termében október 12-én, 14 órakor a versenyfilmek vetítésével elindult a XVII. Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál. Ezzel párhuzamosan az információs program ? a versenybe nem került alkotások vetítése ? is megkezdődött. A fesztivál négy versenynapja alatt a három földrész tizenhét országából és Magyarországról érkezett filmeket összesen 31 órában vetítik, míg az információs programban hét órányi film lesz látható.

 

A XVII. Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál kísérőprogramjai is elkezdődtek Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész Anamorfózis című kiállításának megnyitójával. A fesztiválnak helyet adó Tisza mozi kávézójában látható tárlatot Verebes György festőművész, az 1902-ben alapított Szolnoki Művésztelep vezetője nyitotta meg. A Szegedi Tudományegyetem diákjainak audiovizuális projektje, a Kreatív üzenőfal is az első napon debütált, amely október 13-án délutánig működik majd a mozi melletti eseménysátorban.

 

A szolnoki filmfesztiválok történetében már hagyomány, hogy a szervezők pályázatot írnak ki fiatal filmeseknek az adott év fesztiváljához kapcsolódó, 30 másodperces szignálfilmek elkészítésére. A szignálfilmpályázat díjait a Médiatanács ajánlotta fel, és egyben műsoridőt is vásárolt a két országos kereskedelmi televízióban a filmek bemutatására, illetve a fesztivál reklámozására. A még az előző szemeszterben meghirdetett felhívásra nyolc pályamű érkezett a Budapesti Metropolitan Egyetem, a Kaposvári Egyetem és az egri Eszterházy Károly Egyetem hallgatóitól. A pályaművekről Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm ügyvezetője, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál igazgatója, M. Tóth Géza, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, a KEDD Animációs Stúdió vezetője és Bánóczki Tibor, a MOME DLA hallgatója alkotta zsűri döntött.

 

Első díjat nyert a Budapesti Metropolitan Egyetem két hallgatója: Bárány Szandra és Nagy Dávid Zoltán által készített Füzet című szignálfilm, míg a második Stier Adrienn (Kaposvári Egyetem), a harmadik pedig megosztva Graur Dóra (Budapesti Metropolitan Egyetem) alkotása, illetve Antal Viktória és Gerber Fanni (Budapesti Metropolitan Egyetem) Felhőtánc című szignálfilmje lett. Az elismeréseket a megnyitón Demeter István, a fesztivál igazgatója adta át.

 

A fesztivál megnyitójának résztvevőit dr. Kállai Mária kormánymegbízott, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal vezetője köszöntötte a Szolnoki Galériában október 12-én este. A XVII. Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivált Lajta Gábor Munkácsy-díjas festőművész, művészeti író, többek között a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának és a Magyar Festők Társaságának tagja, a zsűri elnöke nyitotta meg.