Dimény Áron és Kacsó Edith kapja a Filmtettfeszt idei nagydíjait

Dimény Áron kolozsvári színművész kapja a 25. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle Sárga Csikó Díját, a Fám Erika-díjat pedig Kacsó Edith bukaresti újságíró veheti át jövő szombaton a kolozsvári Győzelem moziban.

c0a3eb00-5ce7-4bc7-a86d-18237663aa68.jpg
Kézdi Imola (b) Márta és Dimény Áron (j) Gyuri szerepében Dragomán György Kalucsni című drámájának próbáján a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Fotó: Biró István / MTI

Dimény Áron 1999-ben a Kínai védelem című filmben debütált filmszínészként, az áttörést 2005-ben a Sorstalanság legfontosabb mellékszerepe, a főszereplő életét megmentő Citrom Bandi megformálása jelentette a karrierje számára. Játszott a Mansfeldben, a Kalandorokban, A vizsgában, az Oscarra nevezett Post Mortemben, főszereplőként volt látható az Europolisban Corneliu Gheorghiţă felkérésére, és játszott a Valahol Palilulában című Silviu Purcărete-filmben. Az utóbbi években a Libertate és az Elfogy a levegő című filmekben, valamint a Tündérkert című tévésorozatban láthatták a nézők.

A színész szívesen játszik diákfilmekben is: sok kolozsvári egyetemista köszönheti neki vizsgamunkája egy-egy szereplőjét, de szerepelt diák-Oscarra jelölt SZFE-diplomafilmben is.

Kacsó Edith a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban szerzett újságírói diplomát, és 2003 óta a Román Televízió bukaresti magyar szerkesztőségének tagja. A közszolgálati televíziózás mellett készít dokumentumfilmeket, és szívesen ír. 2000 óta a Filmtett folyóirat külső munkatársa, az elmúlt 25 évben írt kritikát és körképet a mozik és a filmforgalmazás helyzetéről, alkotói portrét és beszámolót fesztiválokról. Különösen értékesek és magyar nyelven sokszor egyedülállóak a román filmalkotókkal készített interjúi.

A díjakat október 4-én a 17 óra 30 perckor kezdődő díjátadó ünnepségen adják át a kolozsvári Győzelem mozi színpadán. A 25. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle október 1–5. között zajlik Kolozsváron és 16 további helyszínen.

Ez is érdekelheti

Szent Mihálytól Bartókig, a meséktől a vörösborig

Számtalan program, izgalmas rendezvények és a kultúra ezerszínű palettája várja az ősz második felében még mindig fesztiválozni vágyókat. A nyári dömpinget követően sem áll le a kulturális zsongás a Kárpát-medencében a MOL – Új Európa Alapítvány Határtalan nyár rendezvénysorozata utolsó szakaszában. Gyertek, csemegézzünk a programokból!

Enyedi Ildikó legújabb filmjét is levetítik a jubiláló erdélyi Filmtettfeszten

Enyedi Ildikó legújabb filmje, a velencei filmfesztiválon díjazott Csendes barát is látható lesz az október 1. és 5. között zajló jubileumi, 25. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén. A szemle versenyprogramjában idén dokumentumfilmek szerepelnek.

A Green Future-től Szent Istvánig és még azon is túl

Zenta és Kolozsvár lesz a két fókuszpontja a Mol – Új Európa Alapítvány Határtalan nyár rendezvénysorozatának augusztus második hetében. Környezettudatosság, buli és folklór jellemzi majd ezt a néhány napot a Kárpát-medencében.

Az Ördögkatlantól a Nagy Lakomáig

Tizenegy nap, tizenegy fesztivál várja a Kárpát-medencében a MOL – Új Európa Alapítvány Határtalan nyár rendezvénysorozatára ellátogatókat július 29. és augusztus 8. között. Dél-Baranyától Erdélyen és Székelyföldön keresztül egészen Szlovákiáig kínálnak testi és szellemi ínyencségeket a rendezvények szervezői. A gazdag fesztiválkínálatból a teljesség igénye nélkül válogattunk.