Ha a feleség értékeli a férj humorát, a házasság megmenthető

Tudomány

A jó humorú emberek vonzóbbak? Van különbség a férfiak és a nők humora között? Baráti viszonyainkat és párkapcsolatainkat befolyásolja a humor? Mi a humor evolúciós szerepe? Ezekről kérdeztük dr. Tisljár Roland pszichológust.

A humornak vannak osztályozási szempontjai vagy mérhető tulajdonságai? Hogyan lehet hozzá tudományosan viszonyulni?

Amikor a doktori disszertációm megírásakor ezt kutattam, volt egy általánosan elfogadott humorstílus-kérdőív, amely egy kanadai pszichológus, Rod Martin és csapata munkáján alapult. Ez a kérdőív az egyénre jellemző hétköznapi humoralkalmazás mértékét mutatja meg négy humorstílus mentén. Ezek közül kettő a társak felé irányuló, pozitív (kapcsolatépítő) és negatív (agresszív) humor szintjét, kettő pedig az önirányított, szintén pozitív (énvédő) és negatív (énleértékelő) humoralkalmazás egyéni mértékét mutatja meg.

Pozitív típusnak tekintjük azt, ha a humornak nincs elszenvedője, agresszív humornak, ha valaki céltáblája a poénnak. Akin nevetnek, azzal szemben távolságérzet keletkezik, az együtt nevetők között viszont ugyanúgy létrejön a közelségérzet. Ez nemcsak olyankor van, amikor egy másik emberen kacagunk, hanem amikor egy tulajdonságon nevetünk minden személyeskedés nélkül is. Ezáltal igyekszünk minél távolabb kerülni a gúny tárgyát képező tulajdonságtól. Az önirónia is kétféle lehet. Az egyik megengedő vagy elfogadó, ez épít, pszichológiai szempontból előremutató, önismeretet javító dolog, a másik viszont önbecsmérlő, ez negatív hatású, mert aláássa az önértékelést. Nem meglepő, hogy a magasabb kapcsolatépítő és énvédő humorszint alacsonyabb magányosságérzéssel és szorongási szinttel párosul, szemben az énleértékelő humorral. A baráti kapcsolattal való elégedettséget a kapcsolatépítő humorstílus előnyösen befolyásolja, míg az agresszív humor inkább a kapcsolattal való elégedetlenség érzetével járhat együtt. Az egyes humorstílusoknak a kapcsolatok kialakításában és fenntartásában betöltött szerepét több kutatás is vizsgálta, és eredményeik azt mutatták, hogy a pozitív humorstílusok egyfajta szociális ügyességként, míg a negatív humorstílusok ezeknek a társas ügyességeknek a hiányaként határozhatóak meg.

Az intellektus és a humor kapcsolatáról mi tudható? Igaz, hogy a magasabb intelligenciájú emberek humora más, mint az átlagos intelligenciájúaké?

Igen, kicsit különböző. De az érzelmi intelligencia szintjén is eltér, hogy kinek mi tetszik. Hogy kinek a humora jön be, az jóval több tényezőn múlik, jelentősen túlmutat az intelligencia szintjein. De kétségkívül szükséges, hogy hasonló intelligenciával rendelkezzen a másik ahhoz, hogy nagyobb valószínűséggel rezonáljon a humoromra. De jellemzően nem az intellektussal függ össze, hogy ki humorizál és ki nem, mert ez inkább szociális meghatározottságú. Tehát az, aki egy gyakran humorizáló családban nő fel, ahol nemcsak mintát lát a humorra, hanem az ő próbálkozásait is dicsérik, figyelik, értékelik, lereagálják, nagy valószínűséggel felnőtt korában is humorizál, sőt magabiztosan teszi, és nála az érzelemkifejezés egyik eszköze lesz a humor. De az a kiváló intellektusú ember, akinek amúgy jó a humora, de a szocializációs folyamat során nem kap számos pozitív visszacsatolást, valószínűleg nem lesz olyan humoros, mint amilyen a képességei alapján lehetett volna, mert nem épül be az alapvető viselkedési mintáiba a humor.

Van genetikailag öröklődő hajlam a humorra, vagy pusztán szociálisan adódik át? Törvényszerűen olyan lesz a humorom, mint a családomé?

Van genetikai meghatározottsága is, de sokkal erőteljesebb a szociális hatás, mert a humorra való fogékonyság honoráló környezet nélkül nem kapcsol be. És az is meglátszik az ember humorán, hogy a környezete az öniróniát vagy esetleg a szóvicceket értékelte jobban.

Mi az alapja az olyan sztereotípiáknak, hogy például az informatikusoknak vagy mérnököknek sajátos humoruk van?

Nem tudom, hogy ez ilyen szempontból tipizálható-e. De nyilván egy adott szintű elmeműködés, az egyes munkákhoz kötődő logikai kapcsolatok vagy az általuk használt felületek logikája eredményezhet olyan látásmódot, belső szóhasználatot, amely miatt a kívülálló másnak vagy sajátosnak érzékeli az adott szakterület képviselőinek humorát.

Kutatta a testalkat és a humor összefüggéseit is. Miért?

Egy sztereotípia miatt. Sokan úgy vélik, hogy a teltebb emberek vidámabbak, elégedettebbek, jobb a humoruk. Amúgy a temperamentum testalkat alapján való meghatározottsága a korai személyiségpszichológiai elméletek között is helyet kapott. Összeállítottunk egy tesztet a humorpreferencia mérésére, és a kutatás alapján arra a megállapításra jutottunk, hogy az introvertáltak esetében a humorpreferencia függ a testsúlytól, a túlsúlyosak jobban preferálják a humort, mint a normál és a sovány testalkatúak. Az extrovertált személyeknél viszont nem volt különbség a humorpreferenciában a testsúly függvényében.

A közhiedelemben úgy él, hogy a humor nagyon meghatározó tud lenni a párkapcsolatokban. Amikor a hosszú, boldog, kiegyensúlyozott házasságról kérdezik az embereket, az érintettek gyakran fontos alapként említik a humort. A vonzerő és a humor kapcsolatára vonatkozó kutatásaiból, illetve a pszichológusi praxisából eredő ismeretei alapján hogyan látja ezt?

A vonzalom terén általában hamarabb megvan a döntés a preferenciáról a külső alapján, mintsem hogy kiderülhetne, milyen az adott ember humora. Tehát nem a humora miatt lesz valaki vonzó, hanem előbb vonzónak találjuk, és ezért a humora is jobban tetszik. Ez ilyen „emlős dolog”, az ösztönök síkján és nem intellektuális szinten dől el, kihez vonzódunk. A kapcsolatokban jellemzően a férfiak produkálják magukat, a nők pedig reagálnak a humorukra. A praxisom során is látom ezt, hogy ha a férj humorát a feleség honorálja, akkor a házasság megmenthető.

Hogyan befolyásolja a humor a baráti kapcsolatokat? Más szerepe van férfiak között, nők között vagy a férfi-nő barátságban?

A férfibarátságokban azt látom, hogy a kapcsolatban meglévő dominanciával függ össze, hogy a humor terén ki az aktív, ki a reaktív. A férfiak közötti barátságban nagyobb szerepe van a humornak, talán épp azért, mert úgy teremt közösséget, hogy közben mégsem engedi túl közel a másikat. A férfiak ugyanis kerülik az érzelmekről való beszélgetést. Ugyanakkor jellemzőbb rájuk a rivalizálás, és erre is jó eszköz a humor. Nem kell tettlegességig menően megküzdeni egymással, mert frappáns beszólásokkal is le lehet osztani, hogy kinek hol a helye az adott hierarchiában. A női barátságokat nem ismerem, kívülről viszont úgy tűnik, az egymáshoz közel álló nők sokkal többet beszélnek az érzelmekről, náluk nem harsány a humorizálás, inkább olyan szinten jelenik meg, amikor még a kohéziót erősíti. De valójában nem tudom, nem látok rá erre. Ön mit gondol, mi a különbség a humor terén a férfi- és a női barátságokban?

Roli-027.jpg
Dr. Tisljár Roland

Azt látom, hogy a női barátságokban is fontos a humor, de inkább az önirónia vagy a világra vonatkozó reflexiók szintjén jelenik meg, és nem egymás ellen irányul. Mintha a nők közötti viszony kevésbé bírná el, hogy egymáson élcelődjenek. Talán a női kapcsolatok sérülékenyebbek, a nők bosszúállóbbak annál, hogy hosszú távon elviseljék, ha rajtuk nevetnek. Van olyan, hogy valakin nevetnek, de jellemzően olyankor, ha az érintett nincs jelen. A nők sokkal kritikusabbak egymással, de kerülik a konfrontálódást.

Vizsgáltuk a humorstílust a barátságokban. A vizsgálatban 178 személy (134 nő, 44 férfi), a szegedi és a pécsi egyetemre járó, nappali szakos hallgató vett részt. A részvevők 18 és 26 év közöttiek voltak, és a részvétel feltétele volt, hogy a személyek aktuális legjobb barátjával való kapcsolata legalább egy éve tartson. Az eredményekből az látszott, hogy a férfiakra jellemzőbb az agresszív típusú humor használata, mint a nőkre. A barátok jellemzésénél csupán tendenciaszintű különbség mutatkozott, mely szerint a férfiak hajlamosabbak legjobb barátaikat agresszívabb humorúaknak látni, mint ahogy a nők látják a legjobb barátaikat. És az is kiderült, hogy a férfiak önmagukat szignifikánsabban humorosnak látják, mint a vizsgálatban részt vevő nők. És az is, hogy az emberek előszeretettel vallják magukat az átlagnál jobb humorral rendelkezőnek. A férfi-nő barátságokban kevesebb a rivalizálás, és úgy tűnik, a női barát a férfiak számára nagy protektív hatással bír a mindennapi stresszekkel való megküzdés során. A nők férfi legjobb barátaikat jóval humorosabbnak látják, mint a nők a legjobb barátnőiket. Ez az eredmény harmonizál a produktív férfihumor női elvárásával, amely szerint a nők azokat a férfiakat látják szociálisan kívánatosabbnak, akik megnevettetik őket.

Miért van szükség a humorra? Evolúciós szempontból miért alakult úgy az agyunk működése, hogy megjelent a humor? Hogyan segíti ez a túlélést?

Szerintem ezzel a komplex társas működésünket tudjuk karbantartani, építeni, határokat húzni vele. A feszültségoldásban, stresszkezelésben is hatékony eszköz. Számos nézeteltérést fel tud oldani a humor, ugyanakkor segíti a csapatban az együttműködést, a kohézió megteremtését, a közösségek létrejöttét és megerősítését. Ilyen szempontból kulcsszerepe van az emberek közötti együttműködésben. És a Homo sapiens épp ettől az együttműködésre való képességtől lett ilyen. Persze ennek alapja a nyelv, de a humor is rendkívül fontos eszköz. Akik hosszú ideig külföldön élnek, tapasztalják, hogy épp a humor interpretálása a legmagasabb szintje a másik kultúrába való megérkezésnek. Mert ugyan jól beszéli az adott nyelvet, tisztában van az adott kultúra hagyományaival, de csak akkor ismeri igazán, amikor már az ottani humor kódjait is érti és tudja használni.

Az idők során az is sokat változik, mennyire ismeri fel az ember az iróniát, különösen egy leírt szövegben, például az irodalomban, amikor már nincs mellette a „játékarc”, a nonverbális jelek vagy az összekacsintásnak egy felismerhetőbb gesztusa. Igen könnyű félreérteni az ironikus szövegeket.

A humor az összetartozásra mutat rá. Sőt ez az egyik fő funkciója, hogy erősíti az összetartozás érzését. Minél szűkebb az a közeg, ahol humorizálok, ott valószínűleg tudom, hogy mi fér bele a humor tartományába, de ha ez egy publikus sík, mint például egy irodalmi mű esetében, amelyet bárki elolvashat, akkor mi a referenciacsoport? Mert azt sem állíthatjuk, hogy az adott ország. És azt sem jelenthetjük ki, hogy egy adott generáció, mert iszonyú gyorsan változik az érzékenységi szint. Ezért megértem, ha az írók óvatosabbak a humoros szövegek publikálásával. De általánosságban az megállapítható, hogy azokon a vicceken nevetünk igazán, amelyek arra a korszakra reflektálnak, amelyben szocializálódtunk. Ha a normákat, azok változását, visszásságait karikírozza. Mert ettől érzem úgy, hogy ugyanazon nevetünk, hogy összetartozunk, mert hasonló tapasztalataink vannak.

A teljes cikk a Magyar Kultúra magazin 2024/2. számában jelent meg. Fizessen elő a lapra, hogy havonta, első kézből olvashassa! A magazin további tartalmai itt érhetőek el.

Fotók: Szabó-Vágvölgyi Nikolett / Magyar Kultúra