Mindent sűrítünk. Telefonkijelző-méretű világba tereljük a gondolatainkat, szövegbuborékokban mesélünk el és cserélünk ki információt. Így aztán nem annyira szokatlan ötlet, hogy a történelmet hasonló keretek között, jobban mondva képkockák segítségével meséljük újra. Futaki Attila képregényrajzoló vezetésével legutóbb a magyar rockzene történetét a hatvanas évektől a kétezres évekig. A képregény megadja azt a szabadságot, amit más felület kevésbé: egyszerre mozdulatlan és nyüzsgő, időt enged a részletek megszemlélésére, de sodortathatjuk is magunkat a történettel. A képregényt az utóbbi időkben nemcsak szuperhőstörténetek elbeszélésére vagy regényadaptációra használják, hanem arra is, hogy a múltat megfejtsék. A Maus, a Persepolis vagy a magyar Nyugat + zombik új elbeszélésmódot nyitott.
Futaki Attilának szinte anyanyelve a képregény, jellegzetes stílusát világszerte ismerik. Dolgozott a Disney-nek, ő felelt a Percy Jackson című sorozatért, később saját munkái is megjelentek franciául, Alexis Nolent képregényíróval pedig A kivarrt című képregény a közös munkája. Jellemző rá a sötét, sejtelmes, noirszerű világ. A Magyar rocktörténet ötletgazdájaként Kántor Mihályt kérte fel szövegírónak, a négy évtizednyi történet feldolgozása négy rajzoló feladata lett.
A fiktív Pallaghy Karcsi nyomába eredhetünk, hogy kocsmáról próbaterembe, próbateremből koncertre járjunk, és fedezzük fel a hazai rockzenét.
Ha a nemzetközi szinten legmagasabban jegyzett magyar művészt kellene kiválasztani, Futaki, akinek sikerült a képregények nemzetközi világába betörnie, biztosan a dobogósok között lenne. Képkockái kézjegyszerűek: ha egyszer valaki megnéz egy általa rajzolt képregényt, az összes többit is felismeri majd.
12 éves kora óta foglalkozik képregénykészítéssel. Mint több helyen is elmondta, elsősorban mesélni szeretett volna. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen kívül Firenzében is tanulta a szakmát. Első magyar nyelvű albumja, a Spirál 2009-ben jelent meg. Ez elég volt ahhoz, hogy San Diegóba utazzon a Comic Conon munkát keresni. Az esemény évtizedek óta a képregényrajongók és -készítők egyik legnagyobb találkozója. Futaki úgy gondolta, elsősorban a sötétebb hangulatot preferáló kiadók, a DC vagy a Dark Horse érdeklődik majd a munkája iránt, de aztán a Disney adta neki az első megbízást, ami remek ugródeszkát jelentett. A Rick Riordan gyerekkönyvéből készült film- és képregényadaptáció, A villámtolvaj – Percy Jackson és az olümposziak a nyolcadik helyen nyitott a The New York Times bestsellerlistáján. Az itthon is népszerű sorozat nem klasszikus Disney: a görög mitológia és egy felnövéstörténet keveréke, és bővelkedik akciójelenetekben, így a teljes eszköztárat meg lehet benne mutatni. Futaki Attila később a Percy Jackson további két részén dolgozott. Nem ez volt az utolsó külföldi sikere. Mivel az általa illusztrált könyv bestseller lett a New York Timesban, a lap saját illusztrációk készítésére is felkérte. A pár képkockából álló, mozgatott sorozat remekül megmutatja Futaki jellegzetes stílusát.
Az amerikaiak viszonyulása a képregényhez erősen különbözik a franciákétól. Míg az Államokban 22 oldal a havi penzum, a franciák klasszikus, közel ötvenoldalas albumára akár egy évet is kap a rajzoló. Futaki Attila mindkét munkastílust megtapasztalta. A kivarrt című képregényben a taxisok szövetkeznek a fennálló rend ellen, és bevonnak a terveikbe egy Párizsban bujkáló magyar tetoválóművészt. A mű Magyarországon is megjelent; először folytatásokban az Előretolt Helyőrség nyomtatott változatában, később könyvként.
A magyar közönség kezdettől figyelhette Futaki Attila pályáját, de akkor kezdett ismertebbé válni, amikor a hazai vonatkozású képregényei megjelentek. A Budapest angyala 2017-ben, az ’56-os emlékév apropóján debüzátlt. Ebben is hangsúlyos szerepet kapnak a hétköznapi emberek: a forradalom történéseihez egy Amerikába emigrált magyar, Angyal János visszaemlékezései révén juthatunk közelebb. 10 – A Puskás című képregénye a világhírű magyar focistának azt az arcát szeretné megmutatni, amely a legenda mögött húzódik. Életvidám kispesti srácként mutatja be a futball-legendát, aki valami nagyot hozott létre.
A Békéscsabáról származó képregényrajzoló története sok szempontból megegyezik a hőseiével. Fogalmazhatnánk úgy, hogy megvalósította az amerikai álmot, de akár úgy is, hogy a szenvedélyének akart élni, amely a rajzolás. Történetei nekünk és rólunk is szólnak. Ilyen a legújabb projektje, a Magyar rocktörténet is, amelynek első kötete nemrégiben jelent meg.
Milyen egy ennyire elhivatott, sőt szinte megszállott emberrel együttműködni? Nagy Koppány Zsolt író még abból az időszakból ismeri, amikor Futaki kezdő volt. „A Mandiner elődlapjaként számontartott Reakció elődlapjaként számontartott Utolsó figyelmeztetés nevű lapnál ismertem meg: én korrektúráztam, ő képregényeket rajzolt, amelyek szövegét Novák Tamás írta. Már akkor összetéveszthetetlen volt a stílusa, és sokkal jobban rajzolt, mint ahogy én korrektúráztam. Miközben a teraszon cigiztünk, sokat mesélt a művészetről, a képregényrajzolást illető külföldi lehetőségekről és a francia piacról – de mindez megnyugtatóan távolinak tűnt; olyasminek, amihez nekünk úgysem lesz közünk, így álmatlan éjszakáink sem lesznek miatta. Szerettem vele cigizni és még inkább dumálni: mindig zsizsegett, érzékeny idegzetű és szenvedélyes volt mindenben, amihez hozzászólt; de tudjuk, hogy művész csak így lehetsz. Másokkal ellentétben azonban ő a szenvedélyessége közepette is figyelt, és ez egészen különleges tulajdonság – a legtöbb művész nem lát meg a saját maga nagyságától másokat. Attila viszont mindig figyelt mindenre és mindenkire.”
Ez a figyelem, az apró részletek észrevételének képessége egy képregényrajzoló esetében elengedhetetlen. Nagy szerint ez a világsiker után sem gyengült: „Aztán az élet szétsodort minket, és csak évekkel később találkoztunk újra: akkor már híres rajzoló volt, én meg büszke arra, hogy a csapatunkból csupán nekem van meg a telefonszáma. Amikor együttműködés ügyében találkoztunk, kicsit attól tartottam, hogy Futaki mester, akinek hírneve megelőzte őt magát testi megjelenésében, okkal lesz dölyfös és másik dimenzióból leszóló, már ahogy az lenni szokott az elhíresült emberek esetében. De nem: úgy és ott folytattuk a beszélgetést, ahogy és ahol évekkel korábban abbahagytuk. És ugyanúgy gyújtottunk rá. Ritka erény – csak a legnagyobbak sajátja –, ha valaki a sikerek ellenére is ugyanaz a jó ember marad.”
Futaki Attilának erős víziója volt a Magyar rocktörténettel kapcsolatban. Megírására Kántor Mihályt kérte fel. „Attilával kezdettől fogva az volt az elképzelésünk, hogy a magyar rock történetének oldalvizén egy személyesebb léptékű történetet is el szeretnénk mesélni. Attila mint a projekt művészeti vezetője az alkotás minden lépcsőjét nyomon követte. Ennek során nemcsak az általam írt szöveget kellett összhangba hoznia a rajzolókkal, de az is szempont volt, hogy a történet és a vizualitás tónusaiban is illeszkedjen az adott évtizedhez. A hatvanas évek kimértségét, a hetvenes évek lázadását, a nyolcvanas évek enyhülését, majd a kilencvenes évek új szeleit tehát a szöveg mellett a rajzok stílusában is meg kellett ragadni. Attila pedig a rajzolók egyedi, helyenként egymástól markánsan eltérő rajzstílusa alapján kérte fel őket a stílusukhoz hangulatilag leginkább illeszkedő évtized elkészítésére” – emlékezett az író.
A képregény évtizedeinek stílusa valóban jól elkülönül, mégis egységet alkot. Fritz Zoltán, a hetvenes évekért felelős rajzoló a bemutatón elmesélte: számára fontos volt, hogy illeszkedjen a francia képregényhagyományhoz. Hozzá is közel áll ez a stílus, így a szigorúbb hatvanas évek után a szereplők (vagyis a ma is ismert és kedvelt zenészek) kicsit lazábban, elnagyoltabban jelennek meg. Szabó Csaba, a hatvanas évekért felelős rajzoló Futaki Attila tanítványából vált alkotótárssá. Jelent már meg munkájuk közös kiadványban: a Hősök tere című történelmi arcképcsarnokban, amely szintén a történelmi örökségünkkel foglalkozik.
Futaki a képregényrajzolás mellett a filmezéssel is kacérkodott, és bár letett erről a tervéről, a rajzolás ügyében hasonló eszköztárat kell alkalmaznia, mint egy rendezőnek vagy operatőrnek. Mint a legjobb rendezők, ő is megtalálta a saját hangját: azt a vizuális nyelvet, ami csak rá jellemző. Mint Kántor Mihály fogalmazott: „Attila az évtizedek során több különböző stílusban is rajzolt, részben a saját alkotói evolúciója, részben pedig az írók különböző történetei által támasztott keretek mentén. Amikor egy rajzoló elvállal egy projektet, művészileg be kell tudnia állni a történet mögé; ha úgy tetszik, hinnie kell benne. Ő lesz az operatőre, a látványtervezője és a rendezője is annak a történetnek, ami a papírra kerül. Egy ekkora munkát pedig hittel kell csinálni. Előfordult, hogy Attila egy rossz technikájú forgatókönyvben is felismerte a jó a történetet, és tapasztalt rajzolóként megvolt a lehetősége arra, hogy ezt az íróval dolgozva kijavítsa. Fontos, hogy az alkotóknak közös elképzelésük legyen a projektről. Ha ők nem rezonálnak, a közönség sem fog a végső művel.”
A Magyar rocktörténet valódi szerelemprojekt, gyerekkori emlékeket is feldolgoz. Segítségével megérthetjük, milyen gyökerekből táplálkozik a hazai rock- és könnyűzene.
A képregény fontos követelménye, hogy telített legyen, de ne zsúfolódjon túl. Legyenek apró részletek, amiket ki lehet szúrni, de a történet is tartson valahová. Futaki kivételes tempóban tört be a képregények világába, és tette le ott kézjegyét. A tehetség mellett ehhez kitartás, hatalmas munkabírás és persze szerencse is kellett. A szerencse azonban csak lehetőségeket kínál, a sikert nem garantálja. Futaki mindig a leghatékonyabban élt a felkínált lehetőségekkel.
Fehér Enikő, Leczo Bence
