TunderLala_Fairyheart1.jpg

Tündér Lalát és Dobó Katát is támogatja a Filmintézet

Dobó Kata új romantikus vígjátékának gyártására 1,19 milliárd forint támogatást, a Tündér Lala animációs mozifilm feldolgozására pedig 990 millió forint támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet (NFI) Döntőbizottsága.

A Megafilm Service 2025 őszén kezdi el forgatni a Még egy kívánság című romantikus vígjátékot, amely várhatóan 2026-ban kerül a mozikba. A film producere Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor, a forgatókönyvet Kovács M. András írta. Dobó Kata vezető rendezőként jegyzi a filmet, munkáját társrendezőként Szilágyi Fanni segíti.

Még egy kívánság története napjainkban játszódik, főszereplője Fanni, a munkájában és magánéletében is elkényelmesedett, húszas évei végén járó zenei menedzser. Megszokott hétköznapjai gyökeres fordulatot vesznek, amikor kezébe kerül egy kívánságfüzet, amellyel bármit eltüntethet a világból.

A Tündér Lala című, egész estés animációs mozifilmet látványos, inspiráló, humoros, ugyanakkor néhol komolyabb tónusú „népmesének” szánják az alkotók, amely gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szól. Szabó Magda legismertebb meseregényének feldolgozása Veres Attila adaptációjából készül Anita Doron rendezésében és forgatókönyvéből, melynek társírója Gigor Attila.

A Tündér Lala Berger József, Endrényi Krisztina, Temple Réka, Paul Lenart, Courtney Wolfson, Michael Luda producerek irányításával, a Nemzeti Filmintézet, az Eurimages, a Telefilm Canada, a Mitteldeutsche Medienförderung, a Creative Europe Media és az Ontario Creates támogatásával készül. A Mythberg Films produkciójában a Cinemon Entertainment, a Storyteller Pictures, a Lakeside Animation és a Traumhaus Studios Germany együttműködésével megvalósuló nagyszabású animációs mozifilmet a tervek szerint 2027-ben láthatják világszerte a nézők.

Ez is érdekelheti

Öt új könyv az új évre Szabó Magdától József Attiláig

2025-ben is jobbnál jobb könyvekre számíthat az olvasóközönség.

Nemzeti színekben pompázó nyúl figyel az Annecy Fesztivál magyar arculatán

Magyarország lesz a rangos Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál díszvendége júniusban. A Nemzeti Filmintézet bemutatta a fesztivál hivatalos magyar arculatát, mely Szabó Levente grafikus, illusztrátor munkája.

Werner Herzog betör az animáció világába is

Több mint hatvan éve tartó filmes karrierjének új állomásához érkezett a Fitzcarraldo és a Nosferatu: Az éjszaka fantomja rendezője. Werner Herzog a The Twilight World című filmmel debütál animációs filmesként. A készülő alkotás a német filmrendező magyarul Dereng a világ című (eredetileg Das Dämmern der Welt) regényének adaptációja.