Édesapja, Samuel Schönberg egy kis cipőbolt tulajdonosa volt Bécs II., akkoriban főként zsidók lakta kerületében. Sem ő, sem a felesége nem volt különösebben muzikális. A család tagjai között azonban akadt két hivatásos énekes, a zeneszerző bátyja, Heinrich Schönberg, illetve unokatestvére, Hans Nachod, aki tehetséges tenor volt. Schönberg még nem volt kilenc éves, amikor megírta első kis darabjait két hegedűre, majd hozzálátott a két hegedűre és brácsára írott vonóstriók komponálásához. Meghatározó volt a találkozása Oskar Adler asztrológussal, aki arra biztatta, tanuljon meg csellózni. Schönberg ennek hatására azonnal elkezdett vonósnégyeseket komponálni. Édesapja halála után javítani akart a család anyagi helyzetén, ezért 1895-ig banktisztviselőként dolgozott. Ekkoriban barátkozott össze Alexander von Zemlinskyvel, az ígéretes fiatal zeneszerzővel, annak az amatőr zenekarnak a karmesterével, amelyben csellózott. Zemlinsky instrukciókkal látta el Schönberget a zeneszerzéssel kapcsolatban. Ennek eredményeképpen született meg első nyilvánosság előtt bemutatott műve, a D-dúr vonósnégyes. A darabot, amelynek stílusán erősen érződik Brahms hatása, igen jól fogadta a bécsi közönség.
Pályafutásának fontos állomása volt 1899. Ekkor írta meg Verklärte Nacht (Megdicsőült éj) című vonósszextettjét, egy ízig-vérig romantikus programzenei alkotást Richard Dehmel azonos című költeménye alapján. (A programzene hangszeres zene, amely valamilyen fogalmilag megragadható téma leírásával kapcsolatos. Célja, hogy a hallgató a zenéhez képeket, helyzeteket, hangulatokat asszociáljon. ? a szerk.) A programzenei jelleg és a szokatlan harmóniavilág miatt a művet csak 1903-ban mutatták be, a közönség heves elutasítása közepette. Ennek ellenére ez lett az egyik legnépszerűbb szerzeménye, mind eredeti formájában, mind pedig a későbbi vonószenekari változatban. Anyagi okokból 1901-ben Berlinbe költözött. Feleségül vette egyik barátja húgát, Mathilde von Zemlinskyt, és az Überbrettl nevű művészkabaré zeneigazgatójaként helyezkedett el, de ő volt a társulat komponistája és karmestere is. Ezt a munkát azonban sem anyagilag, sem művészileg nem találta kielégítőnek. Richard Strauss zeneszerző segítségével tanári állást kapott a Stern Konzervatóriumban, és közbenjárásával elnyerte az Általános Német Zeneegylet Liszt-ösztöndíját is. Bécsbe visszatérvén 1903-ban megismerkedett Gustav Mahler osztrák zeneszerzővel, aki feltétlen híve és támogatója lett.
Megélhetési gondjai miatt 1911-ben újból Berlinbe költözött, de 1915-ben a háborús állapotok miatt vissza kellett térnie Ausztriába, és katonai szolgálatra kellett jelentkeznie Bécsben: 1916. és 1917. között több rövidebb időszakot töltött az osztrák hadseregben, majd egészségügyi okokból végleg felmentették. A háborús években szinte alig szerzett zenét. Tevékenységében részben katonai szolgálata gátolta, részben pedig az, hogy mindenekelőtt azzal foglalkozott, hogyan tudná megoldani a tonalitástól (tonalitás: a darab egy bizonyos hangnemben íródott, egy adott hang köré felépítve – a szerk.) való eltávolodás adta szerkezeti problémákat, ugyanis az 1907-ben szerzett 2. vonósnégyesének utolsó tételében nemcsak eljutott a tonalitás határáig, hanem meg is haladta azt. Egy olyan új rendezőelvet akart bevezetni, amelynek segítségével a rendelkezésére álló gazdag harmónia- és dallamvilágot megfelelően kezelheti. Ezt végül 1921 júliusában találta meg a tizenkét, csak egymásra vonatkoztatott hanggal való komponálás módszerében. Ekkor kezdett el dolgozni első tizenkét hangú, vagyis dodekafón darabján, az op. 25-ös Zongoraszvit-en, és ennek az elvnek alkalmazásával írta meg a sokak által legjelesebb alkotásának tartott, Moses und Aron című operáját. Schönberg ezután is alkalmazta a tizenkét hangú kompozíciós technikát, ám időről időre visszatért a hagyományos tonalitáshoz.
Az első világháború után zenéjét egyre szívesebben fogadták, de az általa kifejlesztett tizenkét hangú kompozíciós technika kezdetben heves vitákat váltott ki. Nagy örömére 1925-ben meghívást kapott a berlini Porosz Művészeti Akadémia zeneszerzői mesteriskolájának vezetésére. Úgy látszott, hogy pályafutásának csúcsára ért: tanári tevékenységét elismerték, és egymás után születtek fontos művei, a 3. vonósnégyes, a Von Heute auf Morgen (Máról holnapra) című opera és a Begleitungsmusik zu einner Lichtspielszene (Kísérőzene egy filmjelenethez). A nemzetiszocializmus uralomra jutása után elbocsátották az akadémiáról. Rövid párizsi tartózkodása idején visszatért ifjúkorában elhagyott zsidó vallásához, majd az USA-ba emigrált. Bostonban a Maikin Konzervatóriumban kapott állást, 1934-ben pedig Kaliforniába költözött, és ott töltötte élete hátralévő részét. Legfontosabb amerikai munkái a dodekafónia módszerének egyre tökéletesebb és szabadabb alkalmazásáról tanúskodnak.
Forrás: Wikipédia/epa.osz.hu
Fotó: news.usc.edu
