Százmillió dolláros (39 milliárd forintos) díjat kapott Dolly Parton countryénekes és filantróp Jeff Bezostól, az Amazon alapítójától – számolt be róla a BBC News.

Bezos a partnerével, Lauren Sanchezzel együtt jelentette be, hogy a Courage & Civility elnevezésű díjat, amellyel olyan vezető személyiségeket ismernek el, akik bátor és humánus megoldásokat szorgalmaznak, Dolly Parton kapja, akinek munkássága minden aspektusát áthatja a szeretet és együttérzés.

„Alig várjuk, hogy láthassuk, mit fog tenni ezzel a százmillió dolláros díjjal” – fűzte hozzá Sanchez.

„Hú! Százmillió dollárt mondott?” – kérdezett vissza a díjátadón készült videó tanúsága szerint Dolly Parton. Kiemelte: úgy véli, hogy

akik abban a helyzetben vannak, hogy segíteni tudnak, a szívüket követve kell adakozniuk.

„Azon leszek, hogy jó dolgokat tegyek ezzel a pénzzel” – ígérte.

A 2021-ben alapított díjat először Van Jones aktivista, a CNN politikai kommentátora, valamint José Andrés spanyol séf, a világ katasztrófa sújtotta övezeteiben ételt biztosító World Central Kitchen elnevezésű civil szervezet alapítója kapta.

Az énekes, dalszerző, üzletember, filantróp Parton, akit november elején iktattak be a Rock & Roll Hírességek csarnokába, számos jótékonysági szervezetet támogat, és alapítványa, a Dollywood Foundation világszerte könyveket ajándékozott gyerekeknek. A koronavírus-járvány alatt személyesen is kampányolt a Covid–19 elleni védőoltások mellett, és egymillió dollárral támogatta a Moderna koronavírus-kutatását a nashville-i Vanderbilt Egyetem orvosi központjában.

Nyitókép: AFP/Suzanne Cordeiro