Az idén tizedik alkalommal megrendezett komolyzenei tehetségkutató ötödik alkalommal lép ki a nemzetközi színtérre. A jubileumi évad során a Virtuózok mesterkurzusokat és külön előválogatót szervezett a határon túli fiatalok számára, hogy minél többen lehetőséget kapjanak tehetségük bemutatására.
Hankó Balázs kiemelte, hogy a klasszikus zene közös nyelvként összeköti az embereket, míg Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár a külhoni magyar tehetségek felkutatásának fontosságát hangsúlyozta.
„Több mint húsz tehetséges diákot hívtak be a budapesti előválogatóra, nyolc főt Kárpátaljáról, hatot Erdélyből, négyet Felvidékről, a Vajdaságból pedig hármat. Ezzel azt is meg tudtuk mutatni, hogy az ottani magyar anyanyelvű zenei oktatási rendszernek van értelme és jövője. A most bemutatkozó tehetségek a magyar kultúra nagykövetei” – emelte ki Nacsa Lőrinc.
A sajtótájékoztatón jelentették be, kik kerültek a határon túli előválogatókból az össznemzeti magyar elődöntőbe. A továbbjutók Paládi Máté (zongora), Szülek Dániel Miklós (trombita) és Csákvári Bence (furulya), akik mindhárman pénzjutalomban részesültek. Az eseményen átadtak további pénzjutalommal járó díjakat, mentorálási és koncertlehetőségeket, míg Rankov Anna egy Rácz Pál aranykoszorús hegedűkészítő mester által felújított antik hegedűt vehetett át kiemelkedő teljesítményéért.
Az össznemzeti döntőből négyen a nemzetközi Virtuózok döntőjébe jutnak, ahol országonként egy győztest hirdetnek. A versenyt elismert nemzetközi és hazai szakemberek értékelik. A jubileumi évad zsűrijében ott lesz Plácido Domingo és José Carreras operaénekes, valamint Stjepan Hauser csellista és Dimash Qudaibergen énekes, zeneszerző is.
A zsűritagok közül Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója a Virtuózokat „a magyar és európai kultúra őrzőjé”-nek nevezte, míg Bátor Tamás operaénekes, a Müpa művészeti főtanácsadója arra hívta fel a figyelmet, hogy a zene minden generáció számára örömforrás.
Keller András, a Concerto Budapest főzeneigazgatója emlékeztetett, hogy „a Virtuózokban kitűnt tehetségek immár a világ nagy színpadain bizonyítanak, köztük Gyöngyösi Ivett, Boros Misi, Lugosi Ali, Teo Gertler vagy Abouzahra Amira és Mariam”.
Káel Norbert zongoraművész hangsúlyozta, hogy a hangszeres művésszé váláshoz óriási kitartásra van szükség, emellett pedig nagy felelősséget jelent a magyar népzene hagyományainak folytatása.
A műsor április 25-től péntekenként látható a Duna TV-n.