Az idén 10 éves, Feledi János vezette Feledi Project legújabb premierje az irodalomból és klasszikus balettből is ismert Don Quijote története. A bátorságról szóló táncszínházi előadást szeptember 27-én a Budapest Táncfesztiválon, a Nemzeti Táncszínházban láthatja a közönség.

A mai ember, aki a tömegektől eltérő világról és életről álmodik, ruhákat és maszkot visel a mindennapi élet leküzdésére, és igyekszik jobbá tenni a körülötte lévő világot – legalább azzal, hogy elítéli annak hanyatlását. Egy magányos ember sokak számára őrült. A kortárs Don Quijote olyan ember, aki megtévesztett, csalódott, és egy ironikus, gondtalan álmodozóból tragikus karakterré alakul át. 

Az előadás a bátorságról szól: az ember küzdjön a csalódás ellen, amellyel szembesül a valóságban. Az élet szokatlan kompromisszumokat, vereségeket, szomorúságokat kényszerít az emberre, ám egy csipetnyi idealizmussal minden őrült bölcsebb lehet annál, mint amit el tud képzelni, és minden megjelenés ellenére felfedezheti az igazi lényeget: a létezését.

Az előadás érdekessége, hogy Feledi János három olyan művésszel dolgozott, akikkel még soha. Más-más stílusú területről jön Csuzi Márton, Keresztes Patrik és Takács László.

Az izgalmas és impulzív próbafolyamat alatt olyan dolgokkal kísérleteztek, mint a stand-up comedy, de prózai monológok, capoeira és klasszikus balett is színesíti majd a produkciót. „Egy igazi összművészeti stílusú előadás lesz” – mondta Feledi János, a darab rendező-koreográfusa.

Fotó: Szigeti László