Drakula öröksége: kultusz, mítosz, manipuláció

Tudtam róla, hogy a londoni Lyceum Színház legendás igazgató-tulajdonosa volt, az első lovaggá ütött, világhírű színész Angliában. (Lásd Drakula vajda históriája, 1989). Stoker hosszú éveken át titkáraként, feltétel nélküli szolgájaként és dramaturgjaként dolgozott mellette – kapcsolatukat sokan meleg barátságnak tartják. Irving többek között a vámpír Drakula ihletője is volt.

A Henry Irving-szobor árnyékában

Talán a kora reggeli utazás fáradtsága játszott velem, de úgy tűnt, mintha a szobor megszólalt volna: – Vigyázz! Csak az igazságot! Careful now! Only the truth! Talán nem ártana, ha néhány Drakula-kutató az Irving utca felől megközelítve elzarándokolna Henry Irving szobrához egy-egy jó tanácsért.      

Bram Stoker felesége, Florence Balcombe – az elhanyagolt fiatalasszony, akinek kezét egykor Oscar Wilde is megkérte – magányosan élt férje és Henry Irving „szoros művészi együttműködése” idején. Stoker halála után Florence, talán sértettségből, beperelte F. W. Murnau német filmrendezőt és a filmgyártót, amiért engedély nélkül vitték vászonra a Drakula-regényt. Így született meg végül a Nosferatu, amelyet sokan a világ legsikerültebb Drakula-filmjének tartanak.

„Nosferatu” és a katonatiszt írófeleség kutatásai

A nosferatu fogalom is valós hiedelmekből került elő, Stoker egyik legfontosabb forrásának, Emil Gerard, skót írónőnek Az erdőn túli ország: Tények, adatok és legendák Erdélyből (The land beyond the forest: Facts, figures, and fancies from Transylvania, 1888) című könyvéből. Az írónő férjével, a lengyel von Laszowszkival, az osztrák-magyar lovasezred tisztjével két évig tartózkodott Nagyszeben és Brassó városokban, ahol alapos folklórkutatásokat végzett, főleg helyi hiedelmeket és vámpírtörténetek jegyzett le. A „nosferatu” szó is tőle származik és élőhalottat jelent a Drakula című Stoker-regényben. 

Regényolvasatok: betegségek, járványmotívum

Bram Stoker, mint a 19. században oly sok író, megfertőződött a kor rettegett betegségével, a luesszel, ismertebb nevén vérbajjal. Ez a kór közvetlenül utalhat a „világméretű fertőzésre” és „járványra”, amely a Drakula-regény egyik fontos olvasata. A holland Van Helsing, a pozitivizmus apostola, a tudomány modern eszközeivel próbálja feltartóztatni a kór terjedését: Lucy esetében gyakori vérátömlesztésekkel, Seward doktor pszichiátriai megfigyeléseivel, Quincey Morris új amerikai vállalkozói szemléletével, valamint az európai rációba, a tudós professzor felsőbbrendűségébe vetett hittel. Mások szerint Stoker súlyos betegsége miatti ágyhoz kötöttsége és gyermekkori érzékenysége magyarázza vonzódását a horror műfajához. A kis Abraham hosszú éveken át szüleitől és rokonaitól hallotta az ír kolerajárványról és az 1840-es évekbeli általános éhínségről szóló rémtörténeteket és mondákat.

Stoker halálát is különös legenda övezi, aki 1912. április 20-án hunyt el Londonban, hat nappal a Titanic katasztrófája után. Okkultista barátai ezt kapcsolatba hozták az író ezoterikus tevékenységével, mivel Stoker tagja volt az 1887-ben alapított Arany Hajnal rend külső körének. (Golden Dawn in the Outer).

A Drakula-regény „járványmotívumát” talán a mi nemzedékünk érzi át leginkább. A 2020-as pandémia a világtörténelem egyik legátfogóbb válságát idézte elő, amelyet a járványtól való rettegés és a sokszor hisztérikus védekezési kísérletek mozgattak. Biológiai önvédelmi reflexeink soha nem látott erővel törtek felszínre.

 Stoker már a 19. század végén zseniálisan érzékeltette az „idegen” fenyegetését és a fertőzés terjedését, amely Kelet-Európa felől érkezik – akárcsak a modern korban a Covid, mely Keletről indult útjára. Sem Stoker idején, sem 2020-ban a Büszke Nyugat hadserege és orvostudománya nem állt készen a járvány elleni küzdelemre, így a társadalom súlyos traumaként élte meg a fenyegetettséget. Stoker politikai olvasata is figyelemre méltó: a vámpírtámadás a 19. század végi világrend felbomlasztásának kísérleteként jelenik meg, amely az örökéletűnek vélt brit gyarmatbirodalom ellen irányult. Ami valósnak bizonyult, mert lassan felemelkedett két rivális gazdasági hatalom, az amerikai és a német.

Tudomásom szerint, eddig még nem vizsgálták azt a tényt, hogy a regény cselekményének ideje és kutatások meg a regény megírásának ideje egybeesik. A regényidő kezdete és a felkészülés idejének a kezdete 1890, ‒ a vége 1897! A Drakula című regény Utóhangjában Jonathan Harker meghökkentő módon összegzi a regényidőt:

„Hét esztendővel ezelőtt mindannyian halálos veszedelmeken mentünk keresztül. Azóta azonban többünkre is olyan boldogság lelt, amelynek fényében azt hiszem, joggal véljük úgy, hogy megérte elviselni ezeket a megpróbáltatásokat. Csak fokozza az örömünket Minával, hogy a fiunk ugyanazon a napon született, amelyen Quincey Morris elhunyt… Idén nyáron elutaztunk Erdélybe, és elmentünk arra helyre, amelyhez mind a mai napig annyi élénk és félelmetes élmény fűz bennünket. Szinte hihetetlen volt újra felidézni, hogy mindaz, amit a saját szemünkkel láttunk és saját fülünkkel hallottunk, bizony kérlelhetetlenül valóságos volt.” (Bartók Imre fordítása) 

Ezzel párhuzamosan, a Kígyó-hágó (The Snake’s Pass, 1890) megjelenése után Stoker életében következett egy hétéves időszak, amelyet teljes egészében a Drakula-történeteknek, az erdélyi folklórnak, a vámpírizmus kutatásának és a regényírásnak szentelt. Ekkor ismerkedett meg Vámbéry Árminnal, akit a Drakula-irodalom egyszerűen „geographe”-ként, földrajztudósként említ, holott „a sánta dervis” a keleti nyelvek és tudományok nemzetközileg elismert szakértőjeként jelent meg Londonban. A brit birodalom megbízottjaként járta a Közel-Keletet, és fontos katonai információkat szolgáltatott az angol hírszerzés számára. A Lyceum Színház egyik termében működő Beefsteak Club Henry Irving vezetésével pezsgő társasági élet színtere volt, ahol London ismert személyiségei találkoztak. Vámbéry is megfordult itt, és főleg a török történetírók leírásai alapján beszélt Vlad Țepeș Drakuláról, a hírhedt havasalföldi vajdáról. Dr. Seward naplójában már a tudós Stoker hangja szólal meg:

„‒ Mióta kezembe kerültek, többször is áttanulmányoztam a szörnyetegre [Drakulára] vonatkozó összes feljegyzést, és minél többet olvasgattam ezeket, annál halaszthatatlanabbnak tűnik számomra, hogy egyszer s mindekorra leszámoljunk vele. Mindenütt ott látjuk a térhódítása jeleit. Nem csupán hatalma növekszik, de az arról való tudása is egyre teljesebb. Mint azt a budapesti Arminius barátom kutatásaiból megtudtam, életében a kortársai még csodálatos férfiút tisztelhettek benne. Egyaránt volt katona, államférfi, alkimista, mely utóbbi kora tudományának legfelsőbb szintjének számított.” (Bartók Imre fordítása) 

Hogy mindez mennyire valós történet, azt a kétezres évek elején történt felfedezés is bizonyítja: New Yorkban előkerültek Stoker regényelőkészületeire vonatkozó jegyzetei és dokumentumai. Ezeket Robert Eighteen Bisang és Elizabeth Miller adta közre díszes kiadásban (Bram Stoker’s Notes for Dracula: A Facsimile Edition, 2008). Később a British Museum könyvtárában és a London Libraryben azonosították azt a 26 könyvet, amelyet Stoker hét év alatt alaposan végig jegyzetelt és teleírt.  Kuriózumként néhány ezek közül: Sabine Baring-Gould: The Book of Were-Wolves (A vérfarkasok könyve); Thomas Browne: Pseudodoxia Epidemica (Elterjedt tévedések és babonák / Járványszerűen terjedő tévhitek) és két Erdélyről szóló munka: A. F. Crosse: Round About the Carpathians; Charles Boner: Transylvania.

A Drakula 1897. május 26-án jelent meg. Stoker hamarosan színpadra is átdolgozta, hogy egy olvasópróbán előadassa a szerzői jogok biztosítása érdekében. A könyv igazi áttörést azonban az 1897-es karácsonyi vásáron aratott – paradox módon főként a feltűnő sárga borítójának köszönhetően, amely szín általában hírhedt erotikus vagy pornográf regényeket jelzett.