Bram Stoker

Drakula öröksége: kultusz, mítosz, manipuláció

Henry Irving szobra Trafalgar tér közelében őrzi Drakula születésének titkát – a legendás színész volt Stoker ihletője és démona egyben.

A borzalomérzés illúziójával gyönyörködtették az unott tömeget

A tizenkilencedik század végének üzeneteként Bram Stoker és H. G. Wells két korszaknyitó mítoszt indított útjára. Az egyik a Drakula gróf nevéhez fűződő vámpírjárvány, a másik, H. G. Wells által teremtett történet, a Világok harca.

Április 20-án történt

Ma ünnepli 71. születésnapját Derzsi János Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja. Derzsi János a színpadi szerepei mellett számtalan filmben is játszott, többek között Tarr Béla alkotásaiban – a Sátántangóban, a Werckmeister harmóniákban, A londoni férfiben és A torinói lóban – láthattuk.

Nosferatu halott és élvezi

Minden idők legnagyobb patkánybüdzséje kellett hozzá, de Robert Eggers gótikus horrorja legalább annyira borzongató, mint amennyire gyönyörű. Kritika.

November 8-án történt

1903. november 8-án leplezték le Budapesten, a Városligetben Anonymus szobrát, Ligeti Miklós alkotását. Anonymus, azaz Béla király (névtelen) jegyzője az egyik Béla nevű királyunk, feltehetően III. Béla krónikása volt. A névtelen történetíró szobrát I. Ferenc József adományozta a magyaroknak.

A kedvenc vámpírfilmjeink – 175 éve született Bram Stoker, Drakula atyja

Százhetvenöt éve, 1847. november 8-án született Bram Stoker ír író, Drakula figurájának megteremtője. Ebből az alkalomból gyűjtöttünk össze néhány filmet.