Lugosi Bélát recsegő magyar akcentusa tette a horror királyává
Bányában dolgozott, hogy megvalósítsa az álmát, karrierje végén pedig szerepelt a világ legrosszabb filmjében is. Azon kevés magyarok egyike, akiknek a neve megtalálható a hollywoodi hírességek sétányán: Lugosi Béla minden idők legikonikusabb Drakulájaként vonult be az egyetemes filmtörténelembe, ám az erdélyi vámpír köpenye egyúttal a színész élete tragédiáját is jelentette.
Lugosi Béla 1882-ben született Blaskó Béla néven Erdély nyugati részén, Lugos városában – művészneve is innen van. Egy bankárcsalád legfiatalabb, negyedik gyermeke volt, és már az általános iskolában magával ragadta a színház világa, amit a szigorú apja nem nézett jó szemmel. A kis Béla mindössze tizenkét éves volt, amikor úgy döntött, hogy elhagyja a családi fészket: alkalmi munkákból élt például bányászként, mielőtt a színpad befogadta volna.
Szabadkán, Temesváron és Debrecenben is játszott, mielőtt 1910-ben a Szegedi Nemzeti Színház leszerződtette. Innen nem volt megállás: a következő évben már Budapesten játszhatott, 1913-ban pedig a budapesti Nemzeti Színház színésze lett. A kritika és a közönség rajongott változatos színészi játékáért, ám 1914-ben kitört az első világháború, Blaskó Béla pedig igazi hazafiként hiába kapott felmentést a szolgálat alól, mégis önkéntesnek jelentkezett az orosz frontra. A Magyar Honvédség Síjárőr Hadosztályában súlyosan megsebesült, hazatérve pedig kitüntetést szerzett, a harctéri fizikai és mentális megpróbáltatások azonban nyomot hagytak.
Leszerelése után Olt Arisztid művésznéven több filmben is szerepet kapott a színház mellett, a Tanácsköztársaság idején pedig alapított egy színészszakszervezetet, ezért később felfüggesztették a tagságát a Nemzeti Színházban. Ezután döntött úgy, hogy elhagyja az országot: (első) felesége, Szmik Ilona azonban idős szülei miatt úgy döntött, hogy nem tart vele. Először Berlinben játszotta Karl May hőseit, például Winnetout, majd 1920-ban Hamburgban felszállt egy hajóra, ahol fűtőként dolgozott, hogy legyen pénze az Újvilágba utazni.
New Yorkban meggyűlt a baja az angollal: a legenda szerint fonetikusan leírt szöveg alapján magolta be szerepeit. Már Bela Lugosi néven alapított egy saját társulatot is a tengerentúlra emigrált magyar művészek bevonásával, ahol elsőként vitte színpadra Az ember tragédiáját az Egyesült Államokban. Ez aztán meghozta első fontos amerikai szerepét, méghozzá a Broadwayn A pipacs (1922) című darabban.
1927 nyarán aztán műsorra tűzték Bram Stoker Drakula című regényének színpadi változatát, amely Lugosi címszereplésével nem kevesebb mint 261 előadást ért meg. A magyar színész pár hét alatt sztár lett, akit hamarosan Hollywood is felfedezett magának. A Universal Pictures 1931-ben a filmvászonra vitte a vámpírtörténetet, így Lugosi Béla, aki kezdetben maga pingálta ijesztőre Drakula sminkjét a színházi öltözőben, az ezüst vásznon is magára öltötte a libbenő fekete köpenyt. Jellegzetes, recsegő akcentusával és mély baritonjával azonnal megnyerte a közönségét: az elmúlt közel száz évben a gróf szerepét alakító színészek a mai napig az ő játékát imitálják, amely a későbbi horrorfilmek és vámpírtörténetek szereplőinek prototípusává vált.
Az olyan sorok pedig, mint az „Én sosem iszom… bort” – instant szállóigévé váltak.
A Drakula után következő filmek – például A Morgue utcai kettős gyilkosság (1932), a Fehér zombi (1932) vagy A holló (1935) – tovább növelték népszerűségét, ám eközben csendben beskatulyázták a horrorkirály szerepébe. Legsikeresebb alakításai a későbbiekben is a horrorhoz – Frankenstein fia (1939), Frankenstein szelleme (1942), Bud Abbott és Lou Costello találkozik Frankensteinnel (1948) – kapcsolódtak, noha még Greta Garbo mellett is feltűnt a Lengyel Menyhért darabjából készített Ninocska (1939) című vígjátékban.
1949-ben még a tévében is bemutatkozhatott, ám ekkor már eluralkodtak rajta a korábbi sebesülése miatt szedett fájdalomcsillapítók: a morfium rabjává vált, karrierje pedig hanyatlásnak indult. Elvonókúráját Frank Sinatra fizette, később pedig a Drakula- és Frankenstein-filmekért rajongó, az utókor által a világ legrosszabb rendezőjének kikiáltott Ed Wood mentette a nyomortól azzal, hogy az 1950-es években egy halom szerepet adott neki pocsék, bár sokszor nagyon szórakoztató b-filmjeiben.
Érdekesség, hogy Lugosi egykori Los Angeles-i kastélyszerű villáját később az a Johnny Depp vette meg, aki Ed Woodot alakította Tim Burton filmjében – és amiben Martin Landau Oscar-díjat nyert azért, ahogyan Lugosi Bélát alakította. A színésznek rengeteg rajongója volt, mégis megmaradt egy alapvetően magányos, a feltűnést és nagy partikat kerülő embernek. Sosem tudott bánni a pénzzel, így még akkor is anyagi gondjai voltak, amikor sikerei csúcsán volt. Számláit egyébként rendszeresen írta alá „Bela Dracula Lugosiként”, vagy egyszerűen csak Drakulaként. Védjegyét pedig, a tipikus, dermesztő vámpírnézést, fia visszaemlékezése szerint előszeretettel alkalmazta otthon is, ha fegyelmezni kellett.
Lugosi Béla haláláig hű maradt a gyökereihez. Kedvence a töltött káposzta volt: a debrői hárslevelűt és a parádi ásványvizet Magyarországról vitette Los Angelesbe, otthonát pedig rendszeresen magyar szó és cigányzene zengte be, mivel baráti körének jelentős részét magyar emigránsok és kelet-európai művészek tették ki. A róla szóló anekdoták szerint bárki érkezett Magyarországról Hollywoodba, örömmel látta a villájában. Főleg magyarul olvasott, leginkább a történelmi tárgyú könyveket szerette. Szívinfarktusban halt meg 1956-ban, 74 évesen. Élete végéig bántotta, hogy a horrorfilmek világába skatulyázták be, mégis Drakula köpenyében temették el.
