Lugosi Béla
Október 20-án történt
A valóságban az élet minősége nem függ közvetlenül attól, hogy mink van vagy mit gondolnak rólunk mások. Ha van valaminek egyáltalán szerepe ebben, akkor annak, hogy mi hogyan érezzük magunkat és mit gondolunk arról, ami történik velünk. Hogy az életünket jobbá tegyük, az élményeinket kell jobbá tenni – fogalmazta a 2021. október 20-án elhunyt Széchenyi-díjas amerikai-magyar pszichológus, a flow-élmény koncepciójának megalkotója, Csíkszentmihályi Mihály.
A borzalomérzés illúziójával gyönyörködtették az unott tömeget
A tizenkilencedik század végének üzeneteként Bram Stoker és H. G. Wells két korszaknyitó mítoszt indított útjára. Az egyik a Drakula gróf nevéhez fűződő vámpírjárvány, a másik, H. G. Wells által teremtett történet, a Világok harca.
Augusztus 16-án történt
1956. augusztus 16-án halt meg Lugosi Béla magyar–amerikai színész, aki Drakula, a vámpír alakjának megformálásával vált világhírűvé, a klasszikus horrorfilmek sztárjává, és aki a színpadon is elsőként alakította a vérszomjas erdélyi gróf szerepét. Bár a pályafutása során több mint száztíz filmet forgatott, a legmeghatározóbb szerepe még a túlvilágra is elkísérte, ugyanis kívánsága szerint Drakula jelmezében temették el.
Anthony Hopkins Drakuláról mintázta Hannibal Lectert
Sir Anthony Hopkins, a többszörös Oscar-díjas színész memoárjában őszintén mesél arról, hogyan jutott el egy walesi kisvárosból Hollywoodig. A Jól csináltuk, kölyök! című könyvében a sikerek mellett az élet árnyoldalait is megmutatja: a nehéz gyermekkort, a válással járó töréseket és az alkoholizmus kihívásait. Hopkins öniróniával és meglepő nyíltsággal vall hibáiról és újrakezdéseiről.
Nosferatu halott és élvezi
Minden idők legnagyobb patkánybüdzséje kellett hozzá, de Robert Eggers gótikus horrorja legalább annyira borzongató, mint amennyire gyönyörű. Kritika.
Faded photos behind Dracula's fangs
Béla Lugosi’s iconic Dracula role hides a deeper past. A journey through war, survival, and family shaped the man behind the vampire.
Október 20-án történt
1554-ben ezen a napon született Balassi Bálint költő, drámaíró, a magyar nyelvű reneszánsz költészet legnagyobb alakja. Főúri családban nevelkedett, több európai egyetemen is tanult, felnőttként kora egyik legműveltebb emberének számított: a magyaron kívül nyolc nyelven írt, olvasott és beszélt. Részt vett a törökök elleni harcokban, Esztergom ostrománál halt meg, 39 éves korában.
Balatoni borokkal koccintanak a leghíresebb magyar vámpír születésnapján
Milyen bort inna Lugosi Béla, a világ legismertebb Draculája, ha ma élne? Ezt próbálják elképzelni azokon a halloweenrendezvényeken, amelyeket a következő hetekben szerveznek a Balatonnál.
Augusztus 16-án történt
A budapesti Keleti pályaudvart, amelyet eredetileg Központi Indóháznak hívtak, 1884-ben ezen a napon nyitották meg. Átadásakor Európa egyik legmodernebb pályaudvarának számított. Csodaszámba ment elektromos világítása, amelyet a Ganz gyár hetven ívlámpája és 644 izzója biztosított. Az első évben az utasok száma egymillió volt, száz év múlva pedig már meghaladta a 36 milliót.
Bill Skarsgård és Willem Dafoe az új Nosferatu-filmben borzolja a kedélyeket
Robert Eggers író-rendező a gótikus vámpírtörténetben az 1922-es legendás némafilm alapján idézi meg Drakula gróf alakját.
Október 20-án történt
Ezen a napon született Balassi Bálint költő, Lugosi Béla színész, a vámpír Drakula gróf leghíresebb megformálója a filmvásznon és Katona Klári táncdalénekes is (képünkön).
Augusztus 16-án történt
1884-ben megnyitották a budapesti Keleti pályaudvart, és olyan kiváló sportolók születtek ezen a napon, mint Balczó András háromszoros olimpiai bajnok öttusázó (1938-ban) és Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszó (1974-ben, képünkön).
Lugosi Béla, minden idők leghíresebb Drakulája 140 éve született
Száznegyven éve, 1882. október 20-án született Lugosi Béla, a horrorfilmek egykori sztárja, akinek neve egybeforrott Drakula szerepével, akit a színpadon is ő alakított először.