thumb_210837_default_big (1).jpg

Bill Skarsgård és Willem Dafoe az új Nosferatu-filmben borzolja a kedélyeket

Robert Eggers író-rendező a gótikus vámpírtörténetben az 1922-es legendás némafilm alapján idézi meg Drakula gróf alakját.

Az új Nosferatu-feldolgozás egy igazi rémmese, amelyben a borzalmak okozója az lesz, hogy a rémisztő vámpír (Bill Skarsgård) beleszeret egy fiatal nőbe (Lily-Rose Depp). A főbb szerepekben rajtuk kívül olyan ismert színészeket láthatunk, mint Willem Dafoe, Nicholas Hoult, Aaron Taylor-Johnson és Emma Corrin. Ők is megjelennek a film most kiadott első hosszabb előzetesében, amely magyar felirattal is látható, és amelynek érdekessége, hogy még csak sejteti azt, milyen külsővel fog megjelenni a vásznon a filmtörténet leghíresebb vámpírja.

A film írója és rendezője az a Robert Eggers, aki eddigi munkáival kiérdemelte azt, hogy már-már kultfilmmessiásként tisztelik őt rajongói. A 41 éves amerikai filmes A boszorkány című 2015-ben bemutatott, a XVII. században játszódó horrorjában egy család vérfagyasztó történetét vitte vászonra, akik áldozatául esnek a Gonosznak.

A világítótorony című 2019-es fekete-fehér alkotásában – Willem Dafoe-val és Robert Pattinsonnal a főszerepekben – elementáris erővel mutatta be azt, ahogyan az elszigeteltség tébolyba kergeti a két férfit. Legutóbbi filmje, a 2022-ben mozikba került Az Északi egy sajátos módon feldolgozott történet, amely akciódús jelenetekben is bővelkedik. Egy fiatal viking herceg (Alexander Skarsgård, a Nosferatu Drakuláját alakító Bill fivére) sorsát követi nyomon, aki bosszút akar állni az apja haláláért.

Jelenet Robert Eggers Nosferatu című filmjéből
Jelenet Robert Eggers Nosferatu című filmjéből

Az elmúlt száz évben több filmalkotás is felidézte Drakula gróf alakját. Ezek közül kiemelkedik a horrorfilm műfajának egy korai klasszikusa, Tod Browning amerikai filmrendező Drakula című 1931-es mozija, Lugosi Bélával a címszerepben. 1979-ben a német Werner Herzog is elkészítette a maga verzióját Nosferatu: Az éjszaka fantomja címmel. Ebben Klaus Kinski alakította Drakula grófot.

Robert Eggers az új filmjében egy másik klasszikust vett alapul: Friedrich Wilhelm Murnau 1922-es Nosferatu című fekete-fehér német némafilmjét. Ebben Murnau a filmművészetben elsőként meséli el a Kárpátok vérszívó vámpírjának a történetét, akit itt Max Schreck keltett életre. Az alkotást minden idők egyik leghatásosabb némafilmjének tartják.

Eggers eddigi munkásságát ismerve biztosan egy egészen különleges értelmezését láthatjuk majd Drakula történetének az új Nosferatuban, amely idehaza 2025 januárjában kerül a mozikba.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – május 20.

Szülővárosában is köszöntik a kilencvenéves Bodor Ádámot, Zenélő Taxi indul Budapesten, először állítják ki kiterítve a bayeux-i kárpitot – hírösszefoglalónk.

Hírmozaik – május 19.

Cannes-ban debütált Nemes Jeles László új filmje, Pogány Margitot ábrázolja a világ második legmagasabb licitet elért szobra, három héttel meghosszabbítják a kínai kiállítást a Szépművészeti Múzeumban, megnyílt a 44. Magyar Sajtófotó kiállítás, világsztárok érkeznek a füredi gitárfesztiválra, ismertették a debreceni Csokonai Színház új évadát – hírösszefoglalónk.

Hírmozaik – május 18.

Új kiállítás a Néprajzi Múzeumban, Pécs az európai kulturális útvonalak találkozóhelye, Egry József festményei Balatonfüreden, kubai–spanyol film nyert a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon, torockói Duna Napok.

Hírmozaik – május 17.

Új gyűjtemény nyílt a szegedi füvészkertben, kiosztották a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál díjait, installációvá válik Párizs legrégebbi hídja – hírösszefoglalónk.