Száznegyven éve, 1882. október 20-án született Lugosi Béla, a horrorfilmek egykori sztárja, akinek neve egybeforrott Drakula szerepével, akit a színpadon is ő alakított először.

Blaskó Béla Ferenc Dezsőként született. Művésznevét szülőhelye, az erdélyi Lugos után vette fel, egy ideig Olt Arisztid néven is filmezett. Pék apja rossz szemmel nézte színészi ambícióit, ezért 12 évesen elszökött otthonról, és egy bányában vállalt munkát. A Szegedi Nemzeti Színház és a Magyar Színház után 1913-ban lett a Nemzeti Színház tagja, itt még Shakespeare Hamletjének címszerepét, Rómeót és Schiller Tell Vilmosát is eljátszotta, és több mint 170 alkalommal állt színpadra.

Az első világháborúban önkéntesként harcolt, a Tanácsköztársaság alatt aktív szerepet vállalt, színházi szakszervezetet hozott létre.

A proletárdiktatúra bukása után Bécsbe, majd Németországba emigrált, majd mivel ott sem érezte magát biztonságban, egy Amerikába tartó kereskedelmi hajón vállalt állást.

Amíg nem beszélte a nyelvet, az ott élő magyarokból szervezett társulattal lépett fel, angol nyelvű szerepeit fonetikusan leírt szöveg alapján tanulta meg. Idővel egyre több szerepet kapott színházban és filmen, a sikert az 1927-es év hozta meg számára, amikor a Broadway-n ráosztották Drakula gróf szerepét. A darabot 500 alkalommal játszották, országos turnét is szerveztek belőle, és a hollywoodi filmstúdiók is lecsaptak a témára.

A távoli havasokból származó vámpírnak az ügyeletes horrorsztár Lon Chaney-t szemelték ki, az ő halála miatt kapta meg a szerepet az ekkor még erős magyar akcentussal beszélő Lugosi. 1931-es alakítása Tod Browning rendezésében legendává, számos mondata – köztük a „soha nem iszom bort” – szállóigévé vált. Kevesen tudják, hogy

sminkjét ő maga készítette el, magára haragítva a stúdió neves sminkmesterét.

Az első filmek után több levelet kapott női rajongóitól, mint Clark Gable, neve olyan biztos sikert jelentett, hogy még mellékszereplőként is a plakát tetejére nyomtatták. A siker azonban tragédiát is jelentett a csaknem 190 centiméter magas színész számára, mert soha többé nem tudott kibújni a horrorfilmes skatulyából. Több Frankenstein-filmben, később néhány Poe-feldolgozásban is szerepelt,

pályafutása során több mint száztíz filmet forgatott.

Az erős dohányos, súlyos drogfüggővé vált, zaklatott magánéletű Lugosi olyan szegényen halt meg 1956. augusztus 16-án, 73 éves korában, hogy a temetését Frank Sinatra fizette ki. Színészi pályájának legmeghatározóbb szerepe még a túlvilágra is elkísérte, ugyanis kívánsága szerint Drakula jelmezében temették el, a köpeny azonban nem került vele együtt a sírba.

Ő maga soha komoly díjat nem kapott,

de az Ed Wood című filmben Lugosit megformáló Martin Landaut 1995-ben Oscar-díjjal jutalmazták. A tengerentúlon még mindig hihetetlen népszerűségnek örvendő Drakula-Lugosit rajongói a Filmakadémiánál posztumusz életműdíjra is javasolták, sajnálatos módon azonban tiszteletbeli Oscart a kialakult gyakorlat szerint csak élő filmes legendák kaphatnak.

Lugosi komoly súllyal van jelen a populáris kultúrában is.

A legenda szerint négy feltörekvő angol rockzenész 1969-ben egy Lugosi-film megtekintése után döntött úgy, hogy együttesük addigi Earth nevét Black Sabbathra változtatja. További érdekesség, hogy Raul García spanyol filmrendező Lugosi hangját használta fel az Edgar Allan Poe novellája alapján készült Az áruló szív című animációs filmjéhez. Az addig kiadatlan félórás felvétel, amelyre egy internetes árverésen bukkant, 1947-ből származik, amikor Lugosi monológokkal szerepelt az amerikai rádióban. Garcia Rendkívüli mesék című ötrészes alkotásának további részeiben olyan Oscar-díjas hírességek mesélnek, mint az angol Sir Christopher Lee, Drakula másik híres megformálója és Guillermo del Toro mexikói rendező.

A román Florin Iepan 2007-ben Lugosi, a bukott vámpír címmel forgatott róla dokumentumfilmet. Müller Péter: Lugosi (A vámpír árnyéka) című darabját a Madách Színház mutatta be, a címszerepben Darvas Ivánnal. Lugosi Béla csillaga 1960 óta díszíti a hollywoodi Hírességek sétányát, Budapesten, a Vajdahunyad várának egyik sarkában mellszobra található. A fővárosi, Erzsébet körúti Art+ Cinema mozi nagytermét 2015-ben róla nevezték el. Tóth Roland Bela című alkotása, amely némafilmes stílusban dolgozta fel életét, a legjobb rövidfilm díját nyerte el a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon 2019-ben.

Nyitókép forrása: Collection ChristopheL via AFP/Universal