5a7d2567-235f-4f01-bd03-e46ee034bc2e.jpg

Jeles napok

Jeles napok

A négy megkoronázott

Négy Megkoronázott: Severus, Severianus, Carpophorus, Victor, más felsorolás szerint: Sempronianus, Claudius, Nicostratus, Castor ókeresztény vértanúk. Pannóniában, a mai Szerémségben híres kőfaragók voltak. Sokat dolgoztak Spalato, Diocletianus császár udvara számára, aki büszke volt rájuk. Amikor azonban a bálványistenek kifaragását megtagadták, mégis kivégezték őket és így elnyerték a vértanúság koronáját, amelyről Quatuor Coronati, Vier Gekrönte összefoglaló néven emlegetik őket. Földi maradványaikat a hívek Rómába vitték, és a Coelius hegyi Quattro Coronati-bazilikát emelték föléjük. Mellette állott a római kőfaragók társulatának (confraternitas) kápolnája. Már a koraközépkorban a kőfaragók, építőmesterek patrónusai közé számítanak.

Csak a barokk födözte föl, hogy Jeromoshoz, Mártonhoz, Dömötörhöz és másokhoz hasonlóan, ők is a későbbi magyar haza földjének szülöttjei. Az is lehetséges azonban, hogy a kultusz Buda felszabadulása után nyugatról került hazánkba, amikor ugyancsak szükség volt képzett mesterekre. A budavári Nagyboldogasszony-templomban a budai kőfaragóknak és kőműveseknek leginkább bevándorolt német és olasz mesterekből álló céhe oltárt állított a tiszteletükre, mert őket választotta égi pártfogójának.

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium (részlet)

A városok világnapja

Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 2013-as 68/239 számú határozatával október 31-ét A városok világnapjává nyilvánította. A nap célja, hogy felhívja az érdeklődést a globális méretű urbanizációra, előmozdítsa az országok közötti együttműködést az urbanizáció kihívásainak kezelésében, valamint, hogy hozzájáruljon a fenntartható városfejlesztéshez szerte a világon.

Bereczky Endre születésnapja – 1896

BERECZKY ENDRE (Budapest, 1896. november 8. – Budapest, 1973. augusztus 2.): vegyészmérnök, egyetemi tanár, cementtechnológiai kutató. Oklevelet a budapesti műegyetem vegyészmérnöki karán szerzett (1922). 1945-ig Csehszlovákiában különböző cementgyárakban dolgozott, 1934-től a Szlovák Portlandcementgyárak Rt. műszaki igazgatója volt. 1945-től a selypi cementgyár főmérnöke, 1948-tól a Mész- és Cementipari Központ termelési osztályának vezetője, vezérigazgató-helyettese volt. 1951-től 1965-ig, nyugdíjba vonulásáig a Veszprémi Vegyipari Egyetem új szilikátkémiai tanszékének tanszékvezető egyetemi tanáraként dolgozott. 1965-től tudományos tanácsadója maradt a Szilikátipari Központi Kutató és Tervező Intézetnek. A Szilikátipari Tudományos Egyesület (1949) és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) veszprémi szervezetének (1953) alapító tagja, 1964–65-ben elnöke. Tudományos-technikai eredményei: az automatikus aknakemencékben folyó égési folyamatok vizsgálata, a klinkervisszavezetéses égetési módszer bevezetése, trasz-porlandcementgyártás, klinkerásványtani megállapítások, kohósalak-felhasználás.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1996. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

A radiológia nemzetközi napja

A radiográfusi világnapként számontartott, évente megrendezett esemény felhívja a figyelmet a szakterületre, az ezzel foglalkozók hivatására  és a szakterület a modern betegellátásban betöltött diagnosztikai és terápiás szerepére. November 8-a a röntgensugárzás felfedezésének napja, mivel Wilhelm Conrad Röntgen egy más jellegű kísérlet során fedezte fel a titokzatos sugarat, és készítette el 1895. november 8-án az első röntgenfelvételt a felesége kezéről.

November 8-án történt

„A hitelesség a legfontosabb: az ember ne akarjon másnak látszani, mint aki valójában. Mondták már nekem azt is, hogy miért nem megyek a Rózsadombra. De minek mennék? Én nem vágyom oda, Kőbányán érzem jól magam, ide tartozom” – fogalmazta utolsó interjújában az 1948. november 8-án született – és 2026-ban elhunyt – Máté Péter-díjas bluesénekes, Deák Bill Gyula, akinek olyan emlékezetes szerzemények fűződnek a nevéhez, mint a Rossz vér, a Kőbánya blues, a Kastély a hóban, a Bill kapitány imája, a Bűnön, börtönön, bánaton túl és a Felszarvazottak balladája.

Deák Bill Gyula a Szent István-napi programsorozathoz kapcsolódó Retro Tabán zenei rendezvényen 2025. augusztus 19-én. Fotó: MTI/Purger Tamás
Deák Bill Gyula a Szent István-napi programsorozathoz kapcsolódó Retro Tabán zenei rendezvényen 2025. augusztus 19-én. Fotó: Purger Tamás / MTI

November 8-án történt

1620 A harmincéves háború első nagy ütközetében, a Prágához közeli fehér-hegyi csatában a protestáns cseh rendek vereséget szenvedtek a katolikus Habsburgok csapataitól, Csehország három évszázadra a Habsburg Birodalom része lett.
1781 Magyarországon regisztrálták az első olyan hőmérsékletadatot, amely bekerült a Nemzetközi Meteorológiai Megfigyelő Hálózat almanachjába.
1887 Emil Berliner német-amerikai feltaláló megkapta a szabadalmat a gramofonra.
1889 Montana lett az USA 41. tagállama.
1895 A német Wilhelm Conrad Röntgen a katódsugarakkal kísérletezve először látta meg saját kezének röntgenképét.
1903 A budapesti Városligetben leleplezték Anonymus szobrát, Ligeti Miklós alkotását.
1923 Kudarcba fulladt az Adolf Hitler vezette náci párt bajorországi hatalomátvételi kísérlete, a müncheni sörpuccs.
1937 A hitleri Harmadik Birodalomban megnyílt Az örök zsidó című kiállítás, amely a nácik által elfajzottnak minősített művészetet mutatta be.
1960 A demokrata párti John F. Kennedy nyerte meg az amerikai elnökválasztást, ezzel ő lett az első katolikus és a legfiatalabban megválasztott elnök.
1963 Magyarország rácsatlakozott a nemzetközi automata telexközpontra.
1972 Az Egyesült Államokban megkezdte a sugárzást az HBO kábeltévé.
1996 Újpalotán megnyílt a kelet-közép-európai térség akkor legnagyobb bevásárló-, szolgáltató- és szórakoztató-központja, a Pólus Center.
2011 Átadták az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat tenger alatti földgázvezetéket.
2013 Megnyitotta kapuit a Bálna Budapest kulturális és kereskedelmi centrum.
2016 A republikánus Donald Trumpot választották meg az Egyesült Államok 45. elnökének.
2022 A bíróság elrendelte a Tungsram cég felszámolási eljárását.

November 8-án született

1431 III. Vlad Tepes kegyetlenkedéséről hírhedt havasalföldi fejedelem, Drakula alakjának ihletője
1656 Edmond Halley angol csillagász, az egyik leghíresebb üstökös felfedezője
1847 Bram Stoker ír író, Drakula figurájának megteremtője
1891 Radnai Béla gyorsíró, esztéta, műpártoló, az egységes magyar gyorsírás feltalálója
1896 Bereczky Endre vegyészmérnök, egyetemi tanár, cementtechnológiai kutató
1898 Hegedűs Tibor színész, rendező, színigazgató
1900 Margaret Mitchell amerikai írónő, az Elfújta a szél című regény szerzője
1913 Dengyel Tibor erdélyi festőművész
1915 Lamberto Gardelli olasz karmester
1922 Christiaan Barnard dél-afrikai sebész, aki a világon elsőként végzett szívátültetést
1923 Jack Kilby Nobel-díjas amerikai fizikus, a chip egyik feltalálója
1926 Benyhe János József Attila-díjas műfordító, irodalomtörténész, publicista
1928 Galgóczy Árpád József Attila-díjas műfordító, író
1935 Alain Delon francia filmszínész
1936 Virna Lisi olasz színésznő
1943 Imre Zoltán Erkel Ferenc-díjas táncművész, koreográfus
1944 Nemere István író, műfordító
1943 Tárnok Zoltán József Attila-díjas író, szerkesztő
1946 Frenreisz Károly Kossuth-díjas rockzenész
1948 Deák Bill Gyula bluesénekes
1948 Zelei Miklós író, költő, újságíró
1954 Kazuo Ishiguro Nobel-díjas japán származású angol író
1956 Richard Curtis BAFTA- és Emmy-díjas brit filmrendező, forgatókönyvíró, producer
1960 Michael Nyqvist svéd színész
1966 Gordon Ramsay skót séf, tévés szakács
1974 Matthew Rhys többszörös Emmy-díjas walesi színész
1975 Magyary Ágnes József Attila-díjas író

November 8-án halt meg

397 Tours-i Szent Márton pannóniai, savariai születésű tours-i püspök, a középkor egyik legkedveltebb szentje
1308 Duns Scotus skót skolasztikus gondolkodó, az érett középkor három legfontosabb filozófusának egyike
1674 John Milton angol költő, fő műve Az elveszett Paradicsom
1874 Kabdebó Gyula építész, művészeti szakíró, a századfordulós Budapest egyik várospolitikai szakértője
1898 Roller Mátyás mérnök, csillagász, az üstököscsaládok elméletének kidolgozója
1908 Victorien Sardou francia író, drámaíró
1919 Gerbeaud Emil svájci születésű cukrász
1926 Kabdebo Gyula építész, szakíró
1953 Ivan Bunyin, az első Nobel-díjas orosz író
1978 Sáska László afrikai magyar orvos
1980 Heller László Kossuth-díjas gépészmérnök, akadémikus, feltaláló
1980 Szőkefalvy-Nagy Zoltán kémikus, főiskolai tanár
1982 Padányi-Gulyás Jenő, a magyar népi építészet jelentős szakértője
1992 Dégi István Jászai Mari-díjas színész
1998 Jean Marais francia színész
2006 Litván György Széchenyi-díjas történész
2008 Czigány Lóránt József Attila-díjas irodalomtörténész
2009 Vitalij Ginzburg Nobel-díjas orosz fizikus, a szovjet atombomba egyik atyja
2015 Kobzos Kiss Tamás Kossuth-díjas zenész, előadóművész, zenepedagógus
2020 Kopátsy Sándor közgazdász
2021 Karikó Teréz Liszt Ferenc-díjas operaénekes
2022 Dan McCafferty skót énekes, a Nazareth tagja

#eztörténtma

Ez is érdekelheti

Az ihlet a lusta írók ürügye

A világon a legtöbb könyvet jegyző Nemere Istvánról szóló dokumentumfilmet egy dolog menti meg: az érdekes és szimpatikus főszereplő.

John Milton vakon és magányosan jutott el költészetének csúcsára

Háromszázötven éve, 1674. november 8-án halt meg a neves angol költő, John Milton, aki legismertebb művét, az 1667-ben megjelent Elveszett Paradicsom című vallásos eposzt már vakon és magányosan írta.

Caesarként búcsúzott a francia film császára

Kilencven éve, 1935. november 8-án született Alain Delon, a francia filmművészet legendás alakja és egyik legnagyobb csillaga, akinek olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a Ragyogó napfény, a Rocco és fivérei, A szamuráj, a Zorro, a Klein úr, A mi történetünk, az Egy zsaru bőréért és az Asterix az olimpián.

Hitler nem várta meg, hogy mások ítélkezzenek felette

Nyolcvan éve, 1945. április 30-án követett el öngyilkosságot a szovjet Vörös Hadsereg által ostromlott Berlinben, a birodalmi kancellária közelében fekvő bunkerében Adolf Hitler, a náci Harmadik Birodalom Führere, aki a holokauszt felelőseként és a második világháború kirobbantójaként sok millió ember halálát okozta.