Kilencvenhárom éves korában pénteken elhunyt Galgóczy Árpád József Attila-díjas költő, műfordító.

Galgóczy Árpád Budapesten született 1928. november 8-án. A gimnáziumot Nagykállóban, Szatmárnémetiben és Mátészalkán végezte. 

1945-ben – tévesen – szovjetellenes szervezkedés tagjaként leleplezték, elhurcolták és szovjet hadbíróság elé állították. Húsz év szabadságvesztésre és kényszermunkára ítélték.

1948 januárjában érkezett az első Gulag-lágerbe, az uráli Cseljabinszkba. Egy évvel később a legnépesebb gyűjtőtáborba, a Karaganda környéki Szpászkra került. Itt nagyon sok művelt, nagy tudású – a sztálini zsarnoksággal szembeszálló – rabtársa volt, akik megismertették vele az orosz költészetet. A lágerben egy orosz költő hatására megismerkedett Lermontov költészetével. Különösen a költő A démon című elbeszélő költeménye volt rá nagy hatással. Ennek fordításával próbálkozott először.

1954-ben szabadult, de csak 1960-ban térhetett haza. A hatvanas évek közepétől jelentek meg fordításai.

Orosz, ukrán költők műveinek sokaságát ültette át magyar nyelvre.

Dolgozott segédmunkásként, volt műszaki fordító és szinkrontolmács is. Több évig volt alkalmazásban a Malévnál és a mindenkori sporthivatalnál is.

Három kötetben – A túlélés művészete, Fények a vaksötétben, Az alagút vége – írta meg a Gulagon töltött éveit.

1999-ben József Attila-díjat kapott, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 2015-ben Budapestért díjat kapott. 2018-ban a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át.

Fotó: Földházi Árpád