Várpark és Skanzen Dinnyés Shutterstock.jpg

Drégely várának makettje a Dinnyési Várparkban

A Fejér vármegyei Dinnyésen 2014 óta látogatható a kéthektárnyi területen fekvő Várpark és Skanzen. Többek között itt található a világ egyetlen anyaghűen megépített vármakettparkja, ahol a látogatók megtekinthetik Drégely várának kicsinyített mását is.

472 évvel ezelőtt, 1552 júliusában halt hősi halált Szondi György, Drégely kapitánya, aki 146 katonájával védte a várat az Ali pasa vezette török sereggel szemben. A vár helyén a 13. században még csak puszta föld volt, a tatárjárás után, IV. Béla parancsára épült fel az erődítmény. 1285-ben említik először oklevélben, a Hont nemzetség tulajdonaként. A vár katonai szerepe Buda 1541-es elfoglalása után lett jelentős, de miután török kézre került, a megrongálódott várat nem építették teljesen újjá. A 17. században egyre csökkent a szerepe, már nem volt használatban, és állapota tovább romlott. A Nógrád vármegyében található Drégelypalánkon, a várromok között idén is megrendezték a Szondi Várjátékokat, ahol korhű viseletben idézték fel a történelmi eseményeket, a nézők láthattak harci bemutatót és ostromjátékot is.

„Drégel sziklai várá”-nak manapság nehezen rekonstruálható még az alaprajza is, mégis elkezdődött a visszaépítése. A Dinnyési Várparkban anyaghűen, kicsinyített formában tekinthető meg a vár rekonstrukciós kísérlete, mely ásatási alaprajzok és egyéb történelmi források felhasználásával készült.

A Dinnyésen látható várak parkon belüli elhelyezése nem véletlenszerű: a történelmi Magyarország térképét formázó sétányon belül, az eredeti elhelyezkedésüknek megfelelően vannak felépítve. A várak mellett három nyelven olvasható rövid történetük. Emellett az összes magyar uralkodó, fejedelem és kormányzó neve és legfontosabb tettei is megtekinthetők a kilencven emlékoszlopon. A Várkutatók Emlékháza is itt található.

A Dinnyési Várpark és Skanzen programjairól itt tájékozódhat.

Ez is érdekelheti

Holtszezon: egy fesztivál, amely februárban érzi elemében magát

A hideg, téli napokra – főként a Balaton környékén – hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint arra az időszakra, amikor a fű se nő. A veszprémi Holtszezon Irodalmi Fesztivál viszont rácáfolt erre. A fesztiválról Grászl Bernadett-tel, a Művészetek Háza igazgatójával és Varga Richárddal, a fesztivál szervezőjével beszélgettünk.

Holtszezon – kortárs irodalom krimivel, punkkal és társművészetekkel

Idén ötödik alkalommal változik Veszprém belvárosa a Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál helyszínévé. A február 20-án kezdődő háromnapos rendezvény a kortárs irodalom, a társművészetek és a popkultúra határterületein mozogva kínál sokszínű programot: kötetbemutatókat, kiállításokat, zenei eseményeket, beszélgetéseket és közösségi műhelyeket.

Télűzés, szerelem, farsangi koncert és a tisztaság kultúrtörténete – Programajánló

A reformkori Pest-Buda Jókai szemével, maszk, szerelem és télűzés a Néprajzi Múzeumban, farsangi koncert Gryllus Vilmossal, kortárs irodalmi fesztivál Veszprémben, kiállítás Szekszárdon és a Néprajzi Múzeumban – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Családi kalandozás, csillagok találkozása és kortárs képzőművészet – Programajánló

Tátrai Tiborék szezonnyitó koncertje az Akváriumban, csillagok találkozása a Fővárosi Nagycirkuszban, kultúra és egészségkultúra az Óbudai Társaskörben, retrospektív tárlat drMáriás alkotásaiból, kortárs képzőművészek kiállítása Szentendrén – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.