DLAPE20261103003.jpg

Megérkeztünk a mennybe? DrMáriás szerint lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy nem

Megérkeztünk a mennybe? címmel drMáriás új festményeiből nyílt kiállítás november 3-án a CEU Nyitott galériájában, a képzőművész hatvanadik születésnapján.

„Elméletileg szabadok vagyunk, és ez olyan furcsa, hogy szinte már a mennyben vagyunk?” – tette fel a kérdést drMáriás. A tárlatra írt gondolataiban a festőművész ironikusan rámutatott, „a végtelenül nyomasztó, kibírhatatlanul feszült és szinte az utolsó pillanatig teljesen kilátástalannak tűnő hosszú és súlyos háborúzás időszaka lezárult, s a mennyei béke, a sohasem látott reményteliség és a feltétlen szeretet korszaka köszöntött be életeinkbe”.

Legújabb festményei is humorral, szkepszissel, iróniával teliek, a művész hol grandiózus, hol hétköznapi, hol egyszerű, hol költői eszközökkel nyúl témáihoz, képeinek szereplőit a legtöbb esetben egy-egy világhírű képzőművész műtermébe helyezve.

Az alkotások közül jó néhány tükrözi az aktuális magyarországi politikai, közéleti színteret. Képein – sokszor abszurd helyzetekbe helyezve – felbukkan mások mellett Sulyok Tamás, Magyar Péter, Orbán Viktor és Ursula von der Leyen is.

„Mindig kerültem a politikát, de az sohasem került el engem, ez egyfajta Stockholm-szindrómaként is felfogható. Ebben benne vannak a megélt fájdalmak, amelyek visszanyúlnak a titói Jugoszláviába, később a délszláv háború időszakába, ami után új életet kellett kezdenem Magyarországon. Ezért talán a politika miatt van bennem némi harag, törlesztővágy: a kívülálló, a művész próbál saját véleményt formálni a világról, amelyben él, történelmi-ideológiai témákat érintve bemutatni a traumákat és történelmi beidegződéseket” – nyilatkozta korábban a művész.

Ami a kulturális ikonokat illeti, az idén elhunyt filmrendező, Tarr Béla a mennyországban Fellini, Tarkovszkij, Bergman és Pasolini társaságában nézik egymás filmjeit; Miles Davis, Charlie Parker és James Brown ufóknak játszanak Magritte műtermében; Faludy Györgyöt Dalí egyik ismert képére helyezte a művész. De drMáriás saját magát is belefestette Dalí egy másik képébe.

A kiállított képeken látható, amint a szocialista testvéri szeretet ölt testet a mennyben Brezsnyev és Honecker híres csókváltásában, és a képek között van az is, amelyiken Darwin a punkot mint lázadó embert teremti meg Michelangelo világhírű festményébe képzelve.

Máriás Béla, azaz drMáriás a nyolcvanas évek óta meghatározó alakja a magyar alternatív és kortárs művészeti színtérnek. Munkáiban a kelet-európai történelmi tapasztalat, az identitás és a szabadság kérdései összművészeti formában jelennek meg. Festészete, írásai és zenei munkái szorosan összekapcsolódnak: művészetét az ironikus humor, a markáns színvilág és a politikai-társadalmi reflexiók jellemzik.

Címlapfotó: drMáriás (Máriás Béla) Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, író, zenész a Megérkeztünk a mennybe? című kiállításán a megnyitó napján a fővárosi CEU Nyitott Galériában 2026. november 3-án. Fotó: Lakatos Péter / MTI

A Megérkeztünk a mennybe? című kiállítás december 12-ig látható, keddtől szombatig 12.00-től 18.00 óráig a CEU Nyitott galériájában.

Ez is érdekelheti

A Madách Színház vezetője Szabó P. Szilveszter, az Új Színházé Csiby Gergely lett

A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium pályázatának jelentkezői közül Szabó Péter Szilvesztert nyolc igen és egy nem szavazattal, Csiby Gergelyt pedig hét igen és két tartózkodás mellett szavazták meg.

Hírmozaik – november 3.

A Fitos Dezső Társulat fotókiállítása, megkezdődött a Magyar Tudományos Akadémia Jubileumi Tudományünnepe, a marrákesi filmfesztivál versenyében indul a Sirokkó, Vass Imre mozgásművészeti előadása a Light Art Museumban.

Országos táncos seregszemle több mint negyven produkcióval

November 7-én és 14-én rendezik meg a 24. Országos Táncjáték Fesztivál – Koreográfusversenyt az Erzsébetligeti Színházban, a Táncpedagógusok Országos Szövetsége szakmai programjaként.

Turisztikai látogatóközponttal bővül a szentendrei MűvészetMalom

A november elején induló projekt célja, hogy a városba egyénileg és csoportosan érkező turisták egy központi helyszínen kapjanak áttekintést Szentendre kulturális örökségéről, művészeti értékeiről és látnivalóiról.