Tóth Andrea, a magyar részvételt szervező Expo 2020 Magyarország Nkft. ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy mintegy 60 fős csapat utazik ki szeptember végén Dubajba, és a Magyarországot képviselő munkatársak formaruháinak megtervezésére pályázatot hirdettek a Magyar Divat & Design Ügynökséggel (MDDÜ) együttműködésben.

A pályázat során fontos szempont volt, hogy a formaruhák ne csak szépek és különlegesek legyenek, hanem a mindennapi használatban is megállják a helyüket. Az ügyvezető elmondta azt is, hogy a Makovecz szellemiségében épült magyar pavilon arculatát Hosszú Gergő vezetésével egy a MOME-n végzett fiatal kreatívcsapat alkotta meg. Felidézte, hogy a magyar megjelenés középpontjában hazánk egyedülálló gyógy- és termálvízkincsének bemutatása áll.

Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezérigazgatója hangsúlyozta: a Dubaji Világkiállításon a magyar megjelenés részeként kiemelt szerepet kap a magyar divattervezők és dizájnerek munkáinak bemutatása. Elmondta, hogy az MDDÜ szakmailag támogatta a tervezői pályázat kiválasztási folyamatát. Emellett a világkiállításon a magyar megjelenés részeként tematikus hetet rendeznek, ahol szintén lehetőség nyílik a magyar divattervezők és dizájnerek munkáinak széles körű megismertetésére.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a pályázat kiírásánál fontos feltétel volt, hogy a formaruhák dizájnja illeszkedjen a magyar pavilon arculatához, legyen strapabíró, de egyben kényelmes is, valamint feleljen meg az időjárási viszonyoknak. Emellett kiemelten fontos volt, hogy illeszkedjen a dubaji öltözködési normákhoz.

A beadott hat pályázat közül két tervezői munkát választottak ki: a The Four csapata a magyar pavilon munkatársainak és menedzsereinek ruháit álmodta meg. A tervezők az arculati színekből a petrolkék, a rozéarany, a fehér és a sötétkék színeket használták. Az arculati motívumot aszimmetrikusan helyezték el a ruhákon. A viselet anyagválasztása jól alkalmazkodik az éghajlati körülményekhez. Bódis Boglárka, az Elysian tervezője az esemény vendéglátói és üzemeltetői szekciójának ruháit álmodta meg.

Képek: MTI/Mohai Balázs