Az intézet régebb óta keresi azokat a közös pontokat, amelyek összekapcsolják a Duna-régiót Törökországgal. Nem nehéz ilyet találni, hiszen például a Duna olyan Budapestnek, mint a Boszporusz Isztambulnak.
A Duna szimbolikus jelentőséggel is bír, hiszen több országot, több különböző kultúrát köt össze. Folyamatosan mozgásban van, ugyanakkor visszatükrözi a folyót körülvevő tájat, embereket. Egyszerre jellemzi tehát az állandóság és a változás, és talán ennek köszönhetően tudja leginkább kifejezni a népek, kultúrák közötti kapcsolatok kettős természetét, hiszen az értékek megőrzése mellett a kulturális áramlás is nagyon fontos.
A kiállításon láthatunk megkapó tájképeket, amelyeken az emberi beavatkozás nyoma szinte nem is látszik ? ilyen például Bácsi Róbert László egyik felvétele, ami a Duna bolgár szakaszán készült. A fotón a lemenő nap megszínezi a folyó épphogy fodrozódó felületét. Ha nem tudnánk, hogy a művész a Dunát fotózta, akár azt is hihetnénk, hogy valamilyen tengerpartot, öblöt látunk, a fénykép kompozíciójának köszönhetően olyan impozáns a víztömeg mérete, és annyira természetközelinek, beépítetlennek tűnik a partszakasz.
Emellett számos olyan fotó szerepe a tárlaton, ami a Duna környékén élők életkörülményeit mutatja be, egyszerre láttatva a felszínt és a mögötte meghúzódó mélységet.
Ilyenek például Mohai Balázs Kengyijában készített képei, amelyek azért is különlegesek, mert a Duna összekötő és elválasztó határhelyzetét más szempontból is tükrözik. Kengyija ugyanis horvát föld, de Szerbia fennhatósága alá tartozik. Több olyan terület van Horvátországban, ami átnyúlik Szerbiába, de ez az egyetlen, ami lakott.
Mohai Balázs egyik képén egy Mária nevű nő szerepel, aki egész életében földet művelt, illetve halászattal egészítette ki a napi betevőt. A képen a centrumban elhelyezett alak olyan, akár egy felkiáltójel: arckifejezése nyugtalanságot, tanácstalanságot tükröz. A helyieknek sok nehézséget okoz a határhelyzet, azonban úgy látják, tartozzon bárhova Kengyija, ők nem akarnak elköltözni, régi életmódjukat feladni.
Ehhez kapcsolódik a következő kép is, amelyen egy Jopa nevű férfit látunk munka közben: ő az utolsó halászok egyike, akinek engedélye van a dunai halászatra. A felvételen a két ország között halászik.
Figyelemreméltó Mohai Balázs egy másik képének a kompozíciója is, amely egy László nevű férfit örökít meg egy szójaföld mellett. László évtizedeken át vadászott a területen, de ma már horvát állampolgár nem tarthat fegyvert Kengyijában. A felvételen László felnéz a kép kompozíciójának közepén átvonuló madárrajra, amelyet nem kötnek helyhez a földrajzi határok.
Különösen izgalmas még Móricz-Sabján Simon fotója, amely egy, a Veranka szigetre tartó bajai családot örökít meg, valamint Urbán Ádám Újvidéken készült képe, ami egy híd alatti tengerparti hangulatot ragadja meg. A homokban fekvő napozók szinte mértani pontossággal, teljesen egyforma távolságra helyezkedtek el egymástól, sajátos mintázatot képezve ezzel.
A kiállítás különlegessége továbbá, hogy Tóth Lea Isztambulban élő magyar festő egyedi dekorációt is készített a tárlathoz. Tóth Lea transzperszonális pszichológiai tanulmányai után felvételt nyert a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem építőművész szakára. Az alap- és mesterképzés diplomadíjjal való elvégzése óta szabadúszóként tevékenykedik. Több építészeti, vizuális kiállításon szerepeltek munkái hazájában és külföldön is.
A Duna-perspektíva című tárlat a Capa Központ tárlata, és a magyar Pictorial Collective-csoport munkáiból válogat. Egy másik válogatás egyébként látható volt tavaly májusban a Capa Központ Dunaképp című kiállításán. Az isztambuli tárlaton szereplő alkotók: Bácsi Róbert László, Hajdú D. András, Hirling Bálint, Mártonfai Dénes, Mohai Balázs, Móricz-Sabján Simon, Stiller Ákos, Urbán Ádám és Végh László.
A kiállítás Isztambulban augusztus végéig látható, ezután Rodostóba, Ankarába, Izmirbe és más török városokba is elviszik majd.
A program a Külügyminisztérium és az Európai Unió támogatásával valósult meg.
Izsó Zita
