Mohai Balázs
Idén is lesz Mozart-nap a Zeneakadémián
A Concerto Budapest immár hagyományos Mozart-napja 2018 óta március első vasárnapján várja egy teljes napon át a Mozart-rajongókat a Zeneakadémián. Az idei év sztárvendége Albrecht Mayer, a Berlini Filharmonikusok kiemelkedő szólóoboistája, valamint Angela Hewitt brit zongorista.
Ezzel az útikönyvvel érdemes Magyarország felfedezésére indulni
Magyarország tájegységeit bemutató, fotókkal gazdagon illusztrált kötet jelenik meg Magyarország – Az útikönyv címmel.
Így látják a kortárs művészek a Bakonyt és a Balaton-felvidéket
Hogyan fogadja be Bukta Imre festőművészt és barátait Vöröstó? Miként születik meg egy kórusmű előadása a Szent Mauríciusz Kolostor zeneszerető közösségei és a világ egyik vezető barokk együttesének közös alkotófolyamatában? November 24-én este a Capa Központban megtudhatjuk.
Petőfi itt és most – A Capa-központ új kiállítása
A Petőfi utcák népében magunkra ismerünk, és ez néha fáj. Máskor viszont megmelegedik tőle a szívünk. Egy azonban biztos: jobban megértjük majd, mi mindent – könnyeztetőt, megnyugtatót és nagyszerűt – hordoz magában az, hogy „itt élned, halnod kell”.
A Duna ezer arca
Az Isztambuli Magyar Intézet rendszeresen szervez eseményeket a Nemzetközi Duna Nap alkalmából. Ennek része a Duna-perspektívák című, a Duna tíz országon át folyó utazását és történeteit bemutató kiállítás is, amely június 27-én nyílt meg.
Kilátástalan boldogság Kárpátalján
„Nem az volt a célom, hogy borzasztó szegény emberekről készítsek szomorú, de látványos fényképeket. Mélyre kellett ásnom, sok mindent meg kellett értenem” – mondta Mohai Balázs, az MTI fotóriportere a Külügyminisztériumban megnyílt, Magyar mindennapok Kárpátalján című kiállításáról. A fotóssal pályafutásáról, illetve a mostani projektje során átélt élményeiről beszélgettünk.