„A Dunának pár napja új szenzációja van. Ezüst madarak repülnek felette. A Ferencz József híd és a Műegyetem előtti Duna-part feketéllik a kíváncsiaktól” – írja az Est 1923 tavaszán, amikor megnyílt a részben magyar légitársaság, az Aeroexpress hidroplánkikötője.

A világ első teljesen fémépítésű, alumínium hullámlemezekkel borított, modern repülőgépe, a Junkers F–13 hat példánya szállította az utasokat, a zárt kabinban négy felnőtt fért el kényelmesen. Ötezer koronáért (akkoriban ez négy kiló jó szalonna ára volt) lehetett a közeli Gellért szálló recepcióján sétarepülőjegyet vásárolni, ugyanis az állami támogatás feltétele volt, hogy a viteldíjak nem lehettek magasabbak, mint a vasúti expresszvonat első osztályára szóló jegyár kétszerese, és azt is kikötötték, hogy a repülőgépek személyzete csak magyar állampolgár lehet.

Bár már 1923. május első
vasárnapján tragédia történt – egy gép a Csepel-sziget felett egy forduló
közben a földnek ütközött, a balesetben Mandl Samu régiségkereskedő
feleségével, menyével és Hugó nevű fiával együtt meghalt –, az úri közönség
mégis rajongott a légi taxikért, és hidroplánnal utaztak a fővárosból a
Balatonra.

Idővel azonban a járatok üzemeltetése nem hozott elég bevételt, ezért a társaság 1926-ban befejezte a tevékenységét. Az alsó rakparton a Szabadság hídnál ma márványtábla emlékeztet a kikötő helyére.

#Duna-hét

Megjelent a Magyar Kultúra magazin 2021/1. számában.

Nyitókép: Budai alsó rakpart a Szent Gellért térnél, hidroplánállomás. Forrás: Fortepan/Weygand Tibor