Hogy ki volt Temüdzsin, vélem, nem sokan tudják, hiszen amikor megismerte és félni is megtanulta nevét a világ, már Dzsingisz kánként emlegették. Ő hozta létre a Mongol Birodalmat, amely a világtörténelem leghatalmasabb összefüggő területű birodalma volt a középkorban. Elfoglalta Ázsia legnagyobb részét, beleértve Kínát, Oroszországot, Perzsiát, a Közel-Keletet és Kelet-Európát.
Temüdzsin kilenc éves a film első kockáin, apja arát választani indul vele. "Arca olyan sima legyen, mint a sós tó, szeme keskeny, mert a nagy szembe költözik a gonoszság, lába vastag, az szerez örömet az urának." Ezekkel a jó tanácsokkal indítja fiát a sorsdöntő eseményre apja. Temüdzsin hát a felsorakozó kislányok lábát nézi csak, s akié a legvastagabb, ott megáll. A választott, Börte életre-halálra szerelem. Innen, a gyerekcipőktől az árvaságon át az üldözött sorsig, vértestvéri szerződésig, annak felrúgásán át a rabszolgaságig kanyarog az út, s ível megállíthatatlanul véren, könnyön, gyilkoláson át a világuralomig. "Egyesítem a mongol törzseket azon az áron is, hogy mindenkit kiirtok, aki ellenáll." Ez az elv vezérli Temüdzsint. Emlékeztet arra a Karinthy-novellára, amelynek hőse a nyuszit megsimogatni vágyásában a kergetésbe belevadul, szinte az ölésig jutva sziszegi végül: hát nem érted, hogy én csak meg akarlak simogatni? "Béke lesz itt, egység és törvény, ha belegebedtek is." És lett. Mert egységben az erő.
Ez az iszonyú közhely attól iszonyú és attól közhely, hogy igaz: a szét-forgácsolódott, apró kis törzsek csak kergetőztek a nagy mongol sztyeppéken, míg egy akarnok egységbe nem kényszerítette őket, akkor aztán leigázták a világot. Az Oscarra is jelölt és számtalan nemzetközi díjat nyert filmet a nagyszerű rendező saját trilógiájának, A kaukázusi fogolynak az első részéből forgatta, és a Dzsingisz kán nevű fogalom megszületéséig, a teljes hatalomra jutásig követi a kétségtelenül leghíresebb mongolt. Jó hír, hogy készül majd a folytatás is. Jó hír, mert csodálatosan fotózott, nagyívű, de emberi közelségű, történelmet testközelbe érzékenyen hozó film a Mongol, szívet szorítóan nagy dimenziójú környezetben, míves kidolgozottsággal, hiteles kosztümökben, nagyszerű karakterekkel. Egyetlen pillanatra sem unalmas, nem harsányan véres, nem szentimentálisan érzelmes. Kimondottan jóleső ismeretlen, markáns mongol arcokat látni az unalomig ismert amerikai színészarcok helyett, és könnyebb is így két órára belesüppedni az ezeregyszázas évek kegyetlen-vad világába.
Üzenete sem mellékes: a nagyság azoké, akik magukra vállalják, semmilyen áldozat nem drága az egységért, és semmi nem érhető el egység nélkül. A legkemé-nyebbeknek is vannak gyengéd pillanataik, és azok is hozhatnak humánus törvényeket, akiknek vér tapad a kezéhez. Jó filmet Mongol címen is lehet csinálni, nagy élményhez váratlanul is lehet jutni, a nyuszit gyűlölködés nélkül is meg lehet simogatni. Csak egy kis szerencse kell mindehhez. No, meg a tehetség sem árt.
