E. T. A. Hoffmann, a német romantika legsokoldalúbb alakja

Königsbergben (ma: Kalinyingrád) született 1776. január 24-én. Apja ügyvédi praxist folytatott. Szülei házassága már születésekor felbomlóban volt, és 1779-ben válással is végződött. Hoffmann anyai nagybátyjához került és ott is nevelődött, a hétköznapok szürke egyhangúságát az igen élénk fantáziával megáldott fiúcska a művészetek varázslatával próbálta megtörni. Korán kiderült, hogy rendkívüli tehetsége van a zenéhez, ezért zongorázni tanult. Nevelői azt is hamar megtapasztalták, hogy könnyed kézzel rajzol és fest, a saját szórakoztatására kitalált meséihez az illusztrációkat is maga készítette.

A sokszínű művészi tehetség ellenére apja hivatását folytatta, s 1792 és 1795 között szülővárosában jogot tanult.

Iskolái elvégzése után állami szolgálatba lépett, s Glogauban (ma: Glogow), Berlinben, Posenben (ma: Poznan), Plotzkban (ma: Plock) jogi és államigazgatási munkát végzett. 1802-ben feleségül vette a lengyel Maria Thekla Michaelina Rorer-Tracinskát, s házasságukból hamarosan kislány született. 1803-ban Varsóba költöztek, ahol Hoffmann városi bíró lett.

Nappal lelkiismeretes és szigorú hivatalnok volt, ám éjszakái bohém társaságokban, vad kicsapongásokban teltek.

Állítólag ez az alacsony, vékony, kicsit púpos, állandóan fekete köpenyt és cilindert viselő furcsa figura a női nem nagy kedvelője, szerelmes természetű fiatalember volt, felesége mellett alkalmi szeretőket is tartott, s valószínűleg egyiküktől kapta el a szifiliszt, amely aztán egész életére elkísérte.

A porosz tisztviselői kart 1806-ban, a Napóleontól elszenvedett vereség után feloszlatták, Hoffmannn munka nélkül maradt, leányuk is meghalt, felesége pedig belebetegedett a bánatba. 1808-ban végül Bambergbe kerültek, ahol Hoffmann a helyi színház karmestere lett. Itt írta meg az Undine (Sellő) című operáját, amelyet 1816-ban nagy sikerrel mutattak be Berlinben.

1813-ban Drezdába költöztek, ahol Hoffmann zeneigazgató lett, s ekkor vette fel az Amadeus nevet kedvenc zeneszerzője, Mozart iránti tiszteletből.

Drezda után egy ideig Lipcsében éltek, azaz gyakorlatilag inkább nyomorogtak. Helyzetük csak azután rendeződött, hogy 1814-ben Hoffmannt kinevezték a berlini fellebbviteli bíróságra, s két évvel később tanácsosi rangot kapott. A viszonylagos anyagi jólétet és a nyugalmat már nem sokáig élvezhette, 1822. június 25-én gerincsorvadásban meghalt.

Noha muzsikusként is jelentős alakja volt a német romantikának, nevét elsősorban prózai írásai tették ismertté világszerte.

Ízig-vérig romantikus szerző volt, páratlanul gazdag fantáziavilággal, finom humorral, éles megfigyelőképességgel és világos, élvezetes stílussal.

Írásaiban szenvedélyek, varázslatok és varázslók, démonok, természetfeletti erők és alakok jelennek meg, az ember sokszor elfojtott, rejtett énje tárul fel bennük. Nem véletlenül írta róla Heine, hogy „egész életműve nem más, mint egy rémült sikoly húsz kötetben”.

Irodalmi alkotásainak nagy részét élete utolsó évtizedében írta, több mint 50 novellája három nagy gyűjteményes kötetben jelent meg, s emellett két kétkötetes regényt (Az ördög bájitala, Murr kandúr életszemlélete) is alkotott. Az Éjféli mesék című kötetében kapott helyet többek között Az arany virágcserép, a Kis Zaches, más néven Cinóber, a krimiszerű fordulatokban bővelkedő Scuderi kisasszony s a Diótörő és egérkirály című mese is, amelyből Csajkovszkij megírta Diótörő című balettjét.

Hoffmann művei stílusuk és témájuk folytán nagyon hamar népszerűvé váltak külföldön, elsősorban Francia- és Oroszországban, és számos zeneszerzőt is megihlettek. Léo Delibes Coppélia című balettje is egy Hoffmann-mese nyomán készült, a Szerápioni testvérek történeteit Wagner használta fel A nürnbergi mesterdalnokokban, Hindemith Cardillac című operája a Scuderi kisasszony feldolgozása, Hoffmann élete és alakja pedig Offenbach Hoffmann meséi című operájának volt ihletője.

Nyitókép: E. T. A. Hoffmann. Forrás: Staatsbibliothek Bamberg