Az öldöklés istene filmváltozatát Roman Polanski rendezte, Magyarországon Kamondi Zoltán állította először színpadra a Vígszínházban. Ezek az előképek mennyiben különböznek az Ön által rendezett produkciótól? Egyáltalán befolyásolták-e Önt az alkotói folyamat során?
Teljes mértékben különbözik az általam látott mindkét verziótól, mind felfogásában, mind stílusában. Amikor az ember hozzálát egy darabhoz, nem azzal kezdi, hogy megnézi az előzményeket, hanem kialakítja a saját koncepcióját és azt, hogy mi érdekli a darabbal kapcsolatban. Amikor készen voltam ezzel és a próbákat is elkezdtük, akkor megnéztem a vígszínházi előadást és a filmet is. Elégedetten vettem tudomásul, hogy mást akartak, mást hoztak ki belőle.
A film szeriőzebb megvalósítása a darabnak, itt a színészek sokkal visszafogottabban játszanak. Hiányzik belőle mindenféle transzcendens utalás, a filozófiai vonal teljesen mellőzték belőle. Ez azért volt számomra érdekes, mert a cím is, illetve a bezártság élmény is Bunuel Az öldöklő angyal című művének ihletettségére született: ez a film tele van szürrealista megoldásokkal, amelyeket a Polanski-film teljesen mellőz. A vígszínházi verzió egy sokkal harsányabb megfogalmazása a történetnek. Mi megpróbáltunk egy félabszurdot csinálni, amilyen a darab is.
Több kritikus színészi jutalomjátékként jelöli meg Az öldöklés istenét. Milyen rendezői kvalitásokat, lehetőséget rejtett a darab?
A darab nehézsége az volt, hogy nem egyenletesen, folyamatosan építkezik, nem egy klasszikus, polgári mű, amelyben eljutunk A-ból B-be. Ebben az esetben szituációk követik egymást, variációk egy témára, nem fokozatosan fejlődik, hanem dramaturgiai döccenőkkel él. Tehát másképpen kellett építkezniük a színészeknek és nekem is. Nem tudom, hogy nehézséget vagy inkább élvezetet jelent-e, hogy a négy ember folyamatosan bent van a színpadon. Emiatt aprólékosan ki kellett dolgozni, hogy ki mit csinál, hogyan és mit mond, mit reagál ? mindezt persze úgy, hogy érdekes legyen az előadás végéig. Sok aprólékos munkát igényelt, de én nagyon szeretem ezt a munkamódszert. Ha pontosan meg van a kotta, amelyet a színésznek le kell játszania, akkor válhat jutalomjátékká a dolog.
A történet Yasmina Reza leírásában Párizsban játszódik, és négy azonos társadalmi státuszú, ám teljesen különböző kulturáltságú, műveltségű és gondolkodású személyiséget ír le. Mi alapján választotta a színészeket?
Igazából három színész a négyből az utóbbi időben nagyon kötődik Tatabányához. Hiába nincs szerződtetett társulata a színháznak, mégis van egy virtuális csapata. Crespo Rodrigo, Major Melinda, Honti György stabil emberei a társulatnak, az utóbbi időben pedig Pálfi Kata is megfordult már egy-két darabban Tatabányán ? egyszerű volt rájuk gondolni. Úgy tervezzük az évadot itt, hogy ezeknek a színészeknek mindig legyen 2 vagy 3 bemutatója. Ha tágabb merítésből választhattam volna, akkor sem találtam volna alkalmasabb embereket, hiszen rájuk van írva a darab.
Milyen aktualitása van ma Magyarországon az előadásnak?
A darab röviden arról szól, hogy milyen vékony az a civilizációs máz, ami rajtunk, embereken van, és milyen könnyen lepattogzik rólunk mindenfajta kulturáltság, és milyen hamar ki tud jönni belőlünk az állat. Ebben az egyre durvuló világban ez nagyon aktuális. Elég csak egy mindennapi szituációra, egy autós helyzetre gondolni, az emberekből ilyenkor nagyon hamar előjön az állati oldal. A történetben két házaspár összeül, hogy megbeszéljék a gyermekeik problémáját ?a darab arról szól, meddig bírják a civilizáltság látszatát fenntartani, mikor esnek egymásnak, és ez hova tud fajulni. Egy bezártsági szituáció bárkiből előhoz nagyon szélsőséges indulatokat. Abszolút érvényes kérdés volt mindig is, hogy egy emberben mennyi a civilizált lény és az állat.
