A kortárs francia szerző, Alexis Michalik Edmond című darabját mutatja be január 7-én a Csokonai Színház.

Mi áll egy remekmű hátterében? Milyen körülmények között születik a darab? Milyen az író személyisége? Mi inspirálta egykor a szerzőt, a zsenit? Olyan kérdések ezek, melyek mindig is foglalkoztatták a nézőket és a művésztársakat egyaránt. Michalikot a Szerelmes Shakespeare című film inspirálta arra, hogy a Cyrano szerzője, Edmond Rostand titkainak feltárására vállalkozzék. Keszég László – miskolci Cyrano-rendezése után – személyes tartozását rója le, amikor felfedi előttünk, hogyan született a mindenki által ismert büszke, talán kissé könnyen sértődő, de szellemes, önironikus szerelmes lovag figurája. Pontosabban azt fedi fel, hogyan született meg Cyrano Michalik szerint.

Az Edmond „színház a színházban” történet:

az 1890-es években játszódik, az ikonikus vígjáték, a Cyrano romantikus keletkezéstörténete. Michalik – Rostandhoz hasonlóan – huszonkilenc éves korában érte el első drámaírói sikerét. Azóta több drámáját mutatták be és játsszák francia és angol színpadokon. Az Edmondból már film is készült. Sikerének titkáról így vall:  „Fiatalabb koromban sokat pályáztam a darabjaimmal mindenfelé, de hamar világossá vált számomra: ahhoz, hogy nyerjek is, sokkal politikusabban, sötétebben kellene írnom, és talán kevésbé szórakoztatóan. De én a nézőbarát, színvonalasan szórakoztató színházban hiszek. Nem akarom, hogy a nézőtéren bárki is unatkozzon!”

Az Edmondot 2016 szeptemberében mutatták be a párizsi Palais-Royal Színházban, diadalmenete azóta is töretlen: 2017-ben hét jelölésből öt Molière-díjat nyert el, és pár év alatt több mint kilencszázszor játszották óriási sikerrel az anyaszínházban és vidéki turnékon. Itthon először a Csokonai Színházban láthatja majd a közönség.

Fotó: Máthé András