Dobay Dezső abszurdba ágyazott intellektuális bohóctréfaként jelenítette meg a szellemes darabot. Kemény, kontrasztos fekete-fehér színekkel, benne egy kevés pirossal. Az ütköztető jelleg ad tartást és tempót Podmaniczky Szilárd anekdotizálóból absztraktba lendített színművének is. Albert Einstein egy kis időre hazalátogat családjához: első feleségéhez, a szerb Mileva Marićhoz és a három közös gyerekhez. Nincs sok köszönet ebben a nemszeretem hazatérésben. Ha csak az nem, hogy az egymásba csúsztatott idősíkok időfelettiségét átélve Einstein függetlenedik önmaga géniuszától, s gazdagabb dimenzióiban érti és érteti, csodálja és csodáltatja meg a relativitáselméletet, mint addig bármikor (már elnyerte a Nobel-díjat, már ledobták az atombombát, a nyelvöltögető ősz zseni igencsak idősödik; és akkor, éppen akkor lát bele a konyhából a mindenség vegykonyhájába az apának, férjnek apró nagy fizikus).
Veres Dóra és Vadász István hasábokból, kockákból kialakított, mobil díszlete egyes lapjainak naiv festésével is berendezi az univerzumba párálló konyhát, teret nyitva a tartalmas parodizálásnak, a népszínmű-kiforgatás falvédő-közhelyeitől addig az általánosságig, hogy az ember léte minden vonatkozásban relatív, azaz teljességgel kiszámíthatatlan: kisszerű-fenségesen ingatag. Veres Dóra halál-erotikájú fehér-fekete jelmezében a krétasápadtra pingált Berki Szofi koboldos lendülettel játssza a rendező által is legügyesebben mozgatott figurát, a saját túlvilági átszellemültségét és apja téziseit riporterként rögzítő, fontoskodó Liserlt. A lenyalt frizurájú Csáki Rita gondos karikatúrával oldja meg az öt szereplő közül ? balszerencséjére ? egyedül szinte épeszű Hanst. A harmadik gyerekkel, Eduarddal nem könnyű a dolga Várkonyi Tamásnak: egy figurát sem egyszerű megformálni, nem hogy egyben a kettőt. Nála az identitásprobléma az infantilizmus révén nyer kifejezést.
A rendezés kicsit csal, mivel nem a gyerekek pucolta, szeletelte hagymából, burgonyából, hanem titkon előkészített alapanyagokból jön össze a paprikáskrumpli (a vegetáriánus egyik címszereplő nem eszik a kolbászos másik címszereplőből. De ?feltalálja? a saját szája íze szerinti étek receptjét, a paprikáskrumpli-készítés eegyenlő emcénégyzetét). Ugyanennyi ? kevéske ? elmozdulás érződik Vallai Péter és Csuja Imre játékában. Így nagy nyereség, de nem főnyeremény színészi jelenlétük. A Beckettre várva Didije és Gogója után teljesen természetes, hogy Podmaniczky rájuk írta az elvált házaspár szerepét. Férfi és nő identitáscseréjéről szó is esik a szövegben, tehát végképp nem gond, hogy a magasított sarkú cipőben tipegő, fülbevalós, ám sztentori hangú, szakállas Csuja testesíti meg Milevát. Dörgő anya, rámenős nő ? aki éppen ezért nem lehetett a lényege mélyén poétikus relativitáselmélet anyja. Kiválóak a színész totáljai: ahogy a gázkályha, fazék mögül betölti a színt, belegyökerezik történetbe, kapcsolatba, sztereotípiákba. Ahogy uralkodik. Ahogy vacsorát vezényel a fakanállal. Vallai az elején és a végén is a hátával játszik, lekuporodva már-már eltünteti barna ruhás, fésületlen, arctalan önmagát konyha és kozmosz súlya alatt. Csuja Milevája visszahúzódva is tolakodó, Vallai Albertje reflektorfényben is decens. Értekező-értelmező hanghordozásával inkább a saját lelkének, mint famíliájának beszél.
