Az istennel hadilábon álló portugál író egyszer már alaposan próbára tette a vallási érzékenységű, a bibliát szent könyvként forgató olvasók türelmének teherbírását. Jézus Krisztus evangéliuma (1991) című alkotása akkora felzúdulást váltott ki, hogy az író hazája hivatalosan, kormányszinten vetett gátat egy jelentékeny nemzetközi irodalmi díjra történő puszta jelölésének is. Válaszul a szerző a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetekre költözött (ott is hunyt el, Lanzarotén, 2010 nyarán, nyolcvannyolc éves koráig kitartva fennen hirdetett ateizmusa mellett).
Effel pár évtizeddel ezelőtt kontinensünk nem csekély részén és nálunk is roppant népszerű albumai a kerek formák, a joviálisan atyáskodó szelíd humor, a gyermeki derű jegyében mértéktartóan figurázták ki a teremtés művének némely ellentmondásait, az atya olykor meglepően emberi vonásait (mondhatni gyengéit), az első emberpár, majd az utódok a tökéletességtől messze eső lényét és cselekedeteit. Saramago utolsó könyve, a Káin szemléletében igencsak hasonlít erre a felfogásra, értékrendre, de nagyszabású, olajozott, körös-körkörös összetett mondatai ? lényegüket tekintve ? sokkal szögletesebbek, a teremtő művével szembeni szkepszise viszonylagos visszafogottságában is lázadó, a szentírás legismertebb fejezetei közé tartozó nagy, általában archetipikusan szimbolikus események iránti indulata pedig ezen események revideáló újraírására késztette.
Fikciója szerint a paradicsomból kiűzött (bukását részint az úr sorozatos balfogásai miatt elszenvedő) ádám és éva testvérgyilkos gyermeke, káin ? az egyszerre kiközösítő és óvó káin-bélyeggel megjelölve ? sajátságos időutazást tesz az ószövetségben. Mindössze százötven oldalba beleférő kalandgazdag sodródásának csupán egy állomását említjük. Noé bárkájának összes emberi utasát káin teszi el láb alól. A miértet ugyanúgy fedje itt homály, mint más epizódok olykor még kriminalisztikailag is érdekes építettségét, a címszereplő szemlélődő-beleavatkozó aktivitásának mértékét. Arról viszont tegyünk említést, hogy a szexus dolgaiban sokáig járatlan, beavattatásának alkalmával is jámboran ámuldozó-rémüldöző káin később bőséges tapasztalatokat gyűjt a merevedést, a magvak hullatását illetően, s e tapasztalatait nem egy bibliai nőalak magáévá tevésében, másrészt a szent iratok egyes állításainak újramagyarázásában kamatoztatja, alkalomadtán az istennek is visszaszájalva. Káin a maga sokáig mindig rendre kedvezően alakuló, de összességében jóra nem vezető vesszőfutásával mintegy bünteti a fennvalót, amiért egykoron csak ábel áldozatát fogadta kegyesen, az övét nem, ezzel közvetve a testvérgyilkosságot, a szétterjedő végzetdrámát okozva.
Káin nevét nem e cikk véti folyton kisbetűsre. Saramago ?tárgyiasít?: jelképpé is lett nevükből csak az ál-köznévi névjelet (éva, ádám, káin, noé stb.) hagyja meg figuráinak. Mondatait a nem egy művében megszokott mostruozitással, a párbeszédeket is a mindössze vesszővel történő elválasztás után applikálva motollálja, ám értési nehézséget ezzel az ironikus szövegfolyammal nem támaszt. Pál Ferenc, a tapasztalt Saramago-szakember professzor személyében kiváló fordítóját találta meg az Európa Kiadó könyve: a kissé cirkalmas beszédmód, a szólelemények, a Károli-fordítás szó szerinti vagy enyhén elhajlított részeinek intarziázása tökéletesen a kezére áll, homogén és élvezetes magyar textust hozva létre. E textus utolsó szavai ? ?immár nincsen több elbeszélnivalónk? ? a további lehetséges variációk ellenére le- és bezáruló káin-történet szálát ugyanúgy elvágják, mint a Saramago-oeuvre-ét.
Aki ? legyen bár vallásos, templomjáró, bibliás ember ? képes beállítani magát bármely irodalmi alkotás elfogulatlan olvasására, vagyis természetes-tárgyilagos hangolódása révén az irodalmat irodalomnak olvassa, a legkevésbé sem botránkozik meg a parafrázison (melynél egyébként sokkal drasztikusabbakat vehettünk már kézbe más tollakból). Azonban csak a számos remekművet papírra vető Saramago iránti elfogult rajongás mondathatná, hogy e színes regény ? mely, mondanivalóját tekintve, a koromfekete felé halad ? a karikaturisztikus-kritikai látásmódon, a józan oknyomozáson túl, a bibliai kontextusokat és jelentéseket semmibe vevő értelmezői egoizmusával a mélységes emberiség-pesszimizmuson kívül osztottabb tartalmakat is közölne.
