Hatodik helyszínére érkezett a Magyar Géniusz Vándorkiállítás. A tárlat, amely Kecskemét, Gyula, Debrecen, Győr és Szombathely után most Egerben is bemutatkozik, eddig soha nem látott módon egy nagyszabású és reprezentatív kiállításban vonultatja fel a Kárpát-medence géniuszait.

Az ünnepélyes megnyitón dr. Szende László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium főosztályvezetője kiemelte: „Fontos és széleskörű feladatköre van a vidéki múzeumoknak, amelyek tevékenysége ismeretterjesztő kell, hogy legyen.”

Dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő köszöntőjében elmondta: „Meggyőződésem, hogy ez a program növeli nemzetünk tagjainak önbecsülését”, és gratulált a Magyar Géniusz Programot koordináló Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének.

A város önkormányzata nevében Minczér Gábor alpolgármester köszöntötte a résztvevőket. Az alpolgármester szerint Eger lakossága számára mindig fontos volt az identitástudat, aminek része a kulturális épített örökség megőrzése.

„Mi, magyarok nem vagyunk az elefántcsonttornyok népe. A mi tudásunk a várvédők tudása, aminek a szeretet a felhajtó ereje, és aminek a célja és értelme a teremtés rendjének védelme. Az a tudás, amit a vándorkiállításunk megmutat, tehát valóságos tudás, konkrét tárgya van. Ugyanazt erősítjük, gazdagítjuk és védjük, amit a mindenkori várvédők is védtek: a valahol szabadságát és ezen belül a magyar szabadságot" – mondta Demeter Szilárd köszöntőbeszédében.


64749827eb21697f6fdcac3c.jpg
Az egri vár vitézei sorakoznak a díszsortűz-bemutatóra. Fotó: Gál Gábor / Dobó István Vármúzeum

Ringert Csaba múzeumigazgató a Gárdonyi 100 programsorozathoz kapcsolódva a Dobó István Vármúzeum és a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár sikeres közös pályázatának köszönhetően egy különleges Egri csillagok kiadványt mutatott be, amelyet pohárköszöntőjében méltatott. A műsort a Sonivius Vappae együttes és a Kerekes Band frontembere, Fehér Zsombor zenei improvizációja, valamint az egri vár vitézeinek díszsortűz bemutatója színesítette.

A vidéki muzeális intézmények múzeumra, tájra, városra jellemző, legértékesebb és legkülönlegesebb műtárgyait bemutató tárlat az egri vár gótikus palotájában 2023. augusztus 31-éig várja a látogatókat.

Nyitókép: Látogató a Magyar Géniusz Vándorkiállításon. Fotó: Gál Gábor / Dobó István Vármúzeum