Idén csaknem ötven helyszínen és harmincöt városban várják a látogatókat országszerte a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) által szervezett Emlékhelyek Napján. A nyolcadik alkalommal megrendezendő eseményen átadják Az év emlékhelye díjat is.

Budapesti programok

Budapesten egyebek mellett a Kálvin téri református templomnál Séta a református negyedben címmel indul vezetett séta, de bemutatják a Ráday Műemlékkönyvtárat is; a Trefort kertben Velünk élő múlt címmel kultúrtörténeti sétára invitálnak. A Fiumei úti sírkertben a többi között Petőfi és kortársai, Művészparcellák vagy Miniszterelnökök a Fiumei úti sírkertben címmel indulnak vezetett séták; itt lesz látható először a fővárosban a Petőfi Irodalmi Múzeum Petőfi 200 projektjének mozgó múzeumbusza, és esti zenés hangulatséta is indul 22, illetve 23 órakor.

A Kossuth térhez kapcsolódóan öt tematikus séta keretében fedezhetik fel a látogatók a magyar történelem fontos színhelyét.

Számtalan izgalmas program hívogatja az érdeklődőket a Várnegyedbe, így például a Sisi, Magyarország szerelmese vagy a Buda Vára című tematikus séták, de nyílt napot tart a nemzeti könyvtár is. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárban épület- és raktársétákkal készülnek az Emlékhelyek Napjára, a kutatóteremben a reformkori magyar színjátszás történetéből hallhatók érdekességek, délután pedig a Nemzeti Színház képviselőivel lesz kerekasztal-beszélgetés A színház múltja és jelene címmel, majd a Momentán Társulat improvizációs színház tagjaival lesz találkozó. A Színháztörténeti kamarakiállítás és a Nemzet emlékezete történelmünk mérföldkövei című állandó kiállítás 10 és 18 óra között ingyenesen látogatható.

Vidéki programok

Változatos programokkal várnak mindenkit a vidéki helyszínek is, így például egész nap ingyenes kézműves foglalkozással a kőszegi várban. Kulturális programok és előadások lesznek Perczel Mór honvédtábornok szülőházában Bonyhádon. Szigetváron viselet- és fegyverbemutatót szerveznek.

1,5 milliárd forint uniós, valamint 460 millió forintos kormányzati támogatásból nemrégiben több ponton is befejeződött az egri vár és erődrendszer turisztikai célú fejlesztése. A beruházás új elemei mellett az Eger, 1552 című kisfilmet is megismerhetik a látogatók május 13-án a helyszínen. A program a hagyományőrzők belvárosi felvonulásával indul, majd az ünnepi megemlékezést követően egy díszvetítés keretében, az alkotók és szereplők részvételével mutatják be a díjnyertes alkotást, amely a mai diákok szemszögéből kelti életre az egri vár ostromát. A vetítést követően pódiumbeszélgetés keretében ismerhetik meg a látogatók a film készítésének kulisszatitkait. Egy másik közönségtalálkozó is színesíti itt a programot, amelynek vendége Kovács István színművész lesz, aki az 1968-ban forgatott Egri csillagok című produkcióban Bornemissza Gergely szerepét alakította.

Kinyit a gyulai várban működő kovácsműhely, és rendeznek solymászbemutatót. Visegrádon szabadtéri középkori hadieszközök bemutatójával és élő középkori lantzenével várják az érdeklődőket. A Vizsolyi Biblia Látogatóközpontban múzeumpedagógiai tárlatvezetéssel és biblianyomtatással készülnek a szervezők.

A programok nagy része ingyenesen vagy kedvezményesen látogatható, részletesen itt lehet olvasni róluk.

A képen katonai hagyományőrzők az egri várban az Emlékhelyek Napján 2020-ban. Fotó: Komka Péter / MTI