Nemzeti ünnepünkön hazánk zenéje előtt tiszteleg Keller András és a Concerto Budapest a magyar kincsek ünnepén.

A Magyar kincsek ünnepe nevű sorozatot a Concerto Budapest Kossuth-díjas zeneigazgatója, Keller András álmodta meg 2016-ban. Különlegességét idén az adja, hogy a zenekar október 23-án, nemzeti ünnepünkön tiszteleg hazánk zenei kincsei előtt. A programon a romantikus és a kortárs magyar zene alkotásai éppúgy felcsendülnek, mint a népi muzsika vagy a világhódító bécsi és budapesti operettek slágermelódiái. Az egész napossá bővült fesztiválnak a Zeneakadémia ad otthont.   

A nyitókoncerten Dubrovay László, a 20–21. század egyik legtermékenyebb magyar komponistájának népzenei ihletésű darabjaiból hangzik el válogatás a Concerto Budapest közreműködésével,

amelynek során különleges magyar népi hangszerek, mint például a tárogató, a cimbalom, a duda és a tilinkó segítségével repítik vissza a hallgatót a magyar kultúra és népzene korai történetébe. Többek között elhangzik a Tárogató kvintett is, amelyet dr. Béres Józsefnek, az ötvenedik születésnapjára komponált a szerző. A koncertet Keller András vezényli.

Ezt követően a magyar operett legnépszerűbb szerzője, Lehár Ferenc műveiből összeállított programot Miklósa Erika vendégszereplése és Miranda Liu szólója teszi emlékezetessé az Óbudai Danubia Zenekar előadásában, Hámori Máté vezényletével. Délután a Söndörgő és ifj. Sárközi Lajos és zenekarának közös koncertje hoz újabb színt a Magyar kincsek ünnepébe, akik közismerten virtuóz előadásukkal, a két zenei világ kivételes fúziójával egyedülálló élményt nyújtanak hallgatóiknak. A Pannon Filharmonikusok Történelmi arcképek című koncertjén Liszt Ferenc azonos című közismert sorozatából népszerű válogatás hangzik el Veress Sándor szimfonikus zenekari hangszerelésében, Bogányi Tibor vezényletével.

A Magyar kincsek ünnepének nagyszabású záróhangversenyén a hazai és a nemzetközi zenei élet kiválóságai lépnek fel.

Elhangzik többek között Nádor Mihály hegedűversenye Kelemen Barnabás Kossuth-díjas hegedűművész előadásában, aki ezt a művet 2013-ban a New York-i Carnegie Hallban mutatta be óriási sikerrel. Weiner Leo Concertinóját zongorára és zenekarra Várjon Dénes és a Concerto Budapest szólaltatja meg, és felcsendül Veress Sándor Concertótilinkó című műve, melyben a fuvolaszólót Kaczander Orsolya játssza. A koncertet Bartók Béla Concertója zárja, mely egyedülálló lehetőséget ad a zenekar kiváló szólistáinak megszólalására. A Magyar Concerto című záróhangversenyt a Concerto Budapest Szőcs Géza emléknek ajánlja.

Nyitókép: A Concerto Budapest a Zeneakadémián. Fotó: Hrotkó Bálint