Egész nyáron színház a zsámbéki Zichy-kastély ősfái alatt

Egyéb

Csendes zarándoklattal és rendhagyó háromnapos zenei fesztivállal nyitott meg idén a Zsámbéki Nyári Színház, hogy egészen augusztus végéig hétről hétre várja a közönséget a Zichy-kastély ősfás udvarán felállított szabadtéri színpadon.

A magyar és a világirodalom kortárs és klasszikus műveiből válogattak a szervezők az idei sorozatban, köztük három monodrámát és két kamaradrámát látnak vendégül. Szerzői estjeik a zene, az irodalom és a személyes történetek köré épülnek. Több, a kőszínházak repertoárján lévő, aktuálisan elérhető friss produkció szabadtéri bemutatkozására is sor kerül.

Július 10-én rögtön a gyulai magyarországi bemutató után látható Zsámbékon a Vecsei H. Miklós – ifj. Vidnyánszky Attila alkotópáros új közös munkája, a Gyulai Várszínház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház produkciója, az Ifjú barbárok. A Vecsei H. Miklós által írt darab, amelyben mély emberi és művészi kérdésekre keresi a választ, Bartók és Kodály legendás, életen át tartó barátságáról szól, amelyet politika és a földrajzi távolság sem szakít el.

Június 17-én egy Rózsavölgyi produkció, a Churchill és Garbo áll színpadra először szabadtéren Nagy-Kálózy Eszterrel és Hegedűs D. Gézával a főszerepekben, utóbbi rendezésében. A történet Onassis yachtján játszódik, ahol a két legenda találkozásából mélyen emberi vallomások születnek.

Visszatérő vendég Zsámbékon Mácsai Pál. Idén június 24-én a Nem tudhatom című Radnóti-esttel láthatjuk viszont ezen a színpadon Fullajtár Andreával, Dés László, Dés András és Fenyvesi Márton zenei kíséretével. Augusztusban pedig visszatér még Zsámbékra az Azt meséld el, Pista! című legendás Örkény-előadással.

Beck Zoli és Grecsó Krisztián is „hoz valamit magából”. Az interaktív időutazós esten sokszor szerepet cserél a két művész, az íróból zenész, a zenészből pedig szöveget tolmácsoló művész lesz, de legfőképpen barátok. Megidéznek mestereket, legendákat felfedezve bennük és egymásban azokat a közös gyökereket, amik meghatároznak bennünket.

Becz Zoli később július végén Vecsei H. Miklóssal tér vissza Zsámbékra a Kártyajáték című produkcióban, ahol minden este a 32 lapból 10 lap kel életre. „A kártyákhoz történetek, versek, dalok, személyes élmények kapcsolódnak. Olyanok, amelyeket nem árulunk el előre egymásnak sem. Ez a mi kockázatunk és persze a tiétek is” – írják az alkotók.

Kollár-Klemencz László az Öreg Bandával érkezik, gyerekkori és családi emlékekkel, legendákkal teli szövegekkel és dalokkal, egyfajta család- és zeneregénnyel, amely egyben Újhartyán szubjektív krónikája is. A Grund vígszínházi kamarazenekar, Wunderlich József, Ember Márk, Zoltán Áron, Medveczky Balázs és Fesztbaum Béla vígszínházi slágereket, Presser-dalokat, továbbá néhány hazai és külföldi klasszikust szólaltat meg.

Sághy Tamás előadásában áll színre A cégvezető című monodráma, amely századunk hajszolt és énközpontú világának állít görbe tükröt.

Ötvös András előadásában szintén egy monodráma, Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója mutatja be az írói lét sajátos választását, amelytől nem idegen a humor.

Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Thuróczy Szabolcs hármasa lesz a vendég augusztus 7-én Tasnádi István A fajok eredete című produkciójával, amely elnyerte a Vidor Fesztivál Fődíját, valamint a Port.hu különdíját is. „Jutalomjáték három színésznek, szórakoztató ajándék a nézőnek, a mélyben azonban fenyegetően leselkedik a félelmetes valóság” – írja egy kritika.

A zsámbéki nyári sorozat augusztusban
két #kedvesZsámbék! előadással zárul. Seres Tamás rendezésében évről évre
vezető színészek és zenészek adnak egymásnak találkozót Zsámbékon az irodalmi
felolvasóesteken, ahol vissza nem térő pillanatok, spontán összekacsintások,
személyes történetek és zenei kíséret teszi teljessé az élményt színésznek,
zenésznek és közönségnek egyaránt.

A színház teljes nyári programja itt olvasható. 

A nyitóképen Nagy-Kálózy Eszter és Hegedűs D. Géza a Churchill és Garbo című darabban.