Augusztus 27-ig várja az érdeklődőket a szabadtéri koncertsorozat Budapesten, amelyen 200 minikoncert hangzik el.

A tematikusan felépített programon a főváros különféle pontjain megszólaló minikoncertek az épületek múltjáról, történelméről és kultúrájáról is mesélnek. A Zenélő Budapesten hallhatók lesznek klasszikusok dzsesszhangszerelésben, szaxofonkvartett, a szvingkorszakot idéző koncert, huszárruhás rézfúvósok, női vonósnégyes, erdélyi népzene és fafúvósok operaénekessel.    

A koncertek mellett az idei év újdonságai a különleges közösségi hangszerek, amelyek zenei előképzettség nélkül is megszólaltathatók. A művészeti vezető által tervezett ütőshangszereket a Millenáris parkban vasárnaponként, a Várkert Bazár Gloriette-nél péntekenként, a Hegyvidéki Kulturális Szalon teraszán pedig szombatonként próbálhatja ki a közönség.    

A főváros helyszínein különféle programok várják az érdeklődőket: a minikoncertek mellett egyórás dzsesszkoncertek is szerepelnek a programban, a háromórás interaktív műsorokba pedig bármikor be lehet csatlakozni, a programon belül a gyerekek a felnőtt együttesekkel együtt zenélhetnek.

A helyszínekhez hangszerelték a műsort – emelte ki a művészeti vezető, aki megjegyezte, hogy például a Műcsarnoknál klasszikus művek dzsesszfeldolgozásai várják az érdeklődőket: felcsendül például Kis éji zene Mozartól vagy a Badinerie Bachtól.    

A koncerteken a főváros legnevesebb klasszikus zenekarainak művészei, szólisták, valamint nép- és dzsesszzenészek lépnek fel.

Kiemelt fotó: Facebook