Egri aktivátorok a biennálén

Egyéb

Az egri æktivátorok. Helyi aktív építészet elnevezésű kreatív közösségi projekt képviseli Magyarországot a 15. Velencei Építészeti Biennálén május 28. és november 27. között az olaszországi városban. Az æktivátorok csapata, Fábián Gábor és Fajcsák Dénes építészek egy egri, elhagyatott önkormányzati épületből hoztak létre élő közösségi színteret – pénzmozgás nélkül, a helyi együttműködésekre alapozva.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár elmondta: az államnak biztosítania kell a feltételeket, a forrást ahhoz, hogy sikeresen meg tudjon jelenni Magyarország a Velencei Építészeti Biennálén. Ennek értelmében 65 millió forintot ad a Ludwig Múzeumban létrehozott Velencei Biennále Irodán keresztül a magyar részvételre, ebből 23 millió jut a kiállítás építésére és a katalógusra. Hozzátette: az NKA-tól igényelhető 12 millió forintos forrást az idei projekt nem vette igénybe.

?Magyarország 57. alkalommal vesz részt a biennálén ? a mostani installációban társadalmi környezetbe ágyazott üzenet fogalmazódik meg? ? jegyezte meg. Az egri Gárdonyi-kertben álló, elhagyatott önkormányzati épületet hasznosította az ?ktivátorok csapata, így a kreatív építészeti megoldás gazdasági innovációt is eredményezett ? fogalmazott Hoppál Péter. Mint kiemelte: az építészeti szemlélet újszerűsége, a társadalmi szerepvállalás nagyszerűsége jelenik meg ebben a projektben.

Dr. Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum ? Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója, a Velencei Építészeti Biennále nemzeti biztosa elmondta: a központi nemzetközi kiállítás felhívásának címe Jelentés a frontról volt. ?Nem az ikonikus építészet bemutatása a főkurátor, Alejandro Aravena célja, hanem az urbánus térben megjelenő kreatív lehetőségeket kutatása. Gazdaságilag nem terhelt építészeti stratégiát próbál a kiállítás homlokterébe helyezni, amely kissé meg fogja reformálni a beruházási dömpinget, ami mind a környezetre, mind a gazdaságra vissza fog hatni? ? fejtette ki a nemzeti biztos. Hozzátette: öt érvényes pályázat érkezett be végül, ebből nyerte el az ?ktivátorok csapata, Fábián Gábor és Fajcsák Dénes, valamint az Arkt Művészeti Ellátó projektjük a megjelenési lehetőséget.

Fajcsák Dénes építész, társkurátor a projekt kezdetéről elmondta: három éve keresték meg az egri önkormányzatot, hogy olyan ingatlant kérjenek tőlük, amelyben ők már nem látnak potenciált. Viszonzásképpen pedig vállalják, hogy élettel töltik meg és üzemeltetik azt. Végül a Gárdonyi-kertben lévő, több éve üresen álló, lassan az enyészetté váló, a városi kataszterben életveszélyessé nyilvánított, volt GAMESZ-épületre esett a választásuk. A létesítmény kulcsát 25 hónappal ezelőtt kapták meg – nulla forintból 15 millió forintnyi értéknövelő beruházást hoztak létre.

A kiállítótérben cselekvési pontokat határoztunk meg, amelyeknek a két legfontosabb eleme a két darab, négy méter átmérőjű asztal – mondta Fábián Gábor építész, kurátor, az arkt építészeti stúdió egyik alapítója. Az egyik asztalnál az Eszterházy Károly Főiskola hallgatói által készített videófilmrészleteket mutatják be, melyek a szervezőmunkára és az építészeti szerepvállalásra helyezik a hangsúlyt. A másik asztalnál pedig számítógép segítségével virtuálisan bejárható lesz az egri épület. Az asztalon kívül helyet kap a kiállítótérben egy kör alakú pad: a látogatóknak ezen kell átlépniük ahhoz, hogy le tudjanak ülni az asztalokhoz. „Ennél a kiállításnál a magatartás és az intézményi összefogás a fontos, nem maga az épület” – emelte ki a kurátor.

Az elhagyatott önkormányzati létesítmény kapcsán elmesélte: a csaknem 400 m2 alapterületű épületet bebútorozva kapták meg az önkormányzattól a 4200 m2-es ősfás telekkel együtt, 15 év használatra. A nagyon rossz állapotban lévő berendezéseket a helyi Bornemissza Gergely Szakközépiskola asztalos szakipari tanulói segítségével darabjaira szedték és új bútorokat gyártottak belőlük.

Jelenleg az épület emeleti szintjén kreatív iroda működik, a földszinti 100 négyzetméteren található a kiállítótér hat teremmel, valamint helyet kapott a „művészeti ellátóban” egy kávézó is. A kiállításokat az Eszterházy Károly Főiskola hallgatói hozzák majd.

Boros Géza, a Velencei Biennále Iroda vezetője az installáció kapcsán elmondta: a biennálén felállított, 16 osztatú, építési zsaluelemekből konstruált asztalok „szimbolikus elemei a projektnek, aki ugyanis leül köréjük, bevonódik a projekt létrehozásának történetébe” – mondta az irodavezető. Az egri projekt nulla forintból valósult meg – tette hozzá –, a talált erőforrásokat úgy hasznosították az alkotók, hogy abból a közösség is profitálhasson.

A világ legrangosabb építészeti seregszemléje, a 15. Velencei Nemzetközi Építészeti Kiállítás május 28-án nyílik meg a nagyközönség előtt. A Giardini és az Arsenale területén november 27-ig látogatható kiállítás idén a Jelentés a frontról címet kapta, főkurátora a közösségi építesz jeles képviselője, Alejandro Aravena chilei építész.

Szíjjártó Anita

Fotó: Csákvári Zsigmond