Demeter István a szolnoki Tisza mozi igazgatójaként nem csak az intézmény műsoráért, hanem ? ahogy ő fogalmaz ? olyan egyszerű ?feladatocskákért? is felelős, mint például, hogy a lámpákban mindig legyen égő vagy a csapokból folyjon a víz. Elvégre olyan intézményről van szó, amely az év minden napján nyitva, és termenként legalább három előadással várja nézőit. ?Talán a legszebb része a munkának, hogy valamilyen arculatot próbálunk adni a filmszínháznak, elhelyezni a kultúra palettáján. Esetünkben a művész mozi arculat az, amit pórbálunk megvalósítani a kollégákkal, ennek megfelelően válogatjuk ki a filmeket és a programokat.?

Szóba került az is, hogy bár egy művész mozinak törvényi előírásoknak is meg kell felelnie, nem csak a vetített filmek arányát ajánlott betartania.? Egy art mozi azon túl, hogy értéket közvetít, nagyon sok más feladatot vállal. Sok szálon próbáljuk a nézőket becsalogatni. Például a kávéházunkban kiállítóteret alakítottunk ki, ahol havonta cserélődnek a képek. Mellette a zenei életet is támogatjuk, a Cseh Tamás Programhoz is kapcsolódnak rendezvényeink, mivel sikeresen nyertünk a pályázaton. Korábban is voltak koncertjeink, de így igényesebben tudjuk megszervezni ezeket.?

Demeter István elmondta, hogy a Tisza mozi volt az első a vidéki filmszínházak közül, ahol a Saul fiát premier előtt levetítették június 9-én. Nevetve mesélte, hogy miután megkapta a kópiát, ?ellenőrzés? céljából egyedül ült le megnézni a filmet.? Általában nem szoktam ilyet csinálni, hiszen luxus egy embernek vetíteni, de a Saul fiára nagyon készültem. Hihetetlenül megrázott, aztán a bemutató napján újra megnéztem ? másodjára még jobban tetszett. Ekkor igazolódott be minden, amit korábban hallottam róla. Aki teheti, nézze meg többször is, mert életre meghatározó élmény. Egy új korszak kezdetét jelenti a filmtörténetben. Ha nem is másolni fogják, de ezentúl mindenképpen figyelembe veszik azt, ahogyan Nemes Jeles László megrendezte a Saul fiát.?

A beszélgetés végén az őszi VIII. Tudományos Filmfesztivál került szóba, amelyre már beérkeztek a pályaművek. ?Az ilyen rendezvények megkoronázzák az art mozis mivoltot. Jelenleg a benevezett filmekkel foglalkozom, ami több száz alkotást jelent, körülbelül 60 országból. A program így még tervezés alatt áll, de valamilyen módon kötődni fog ahhoz, hogy kereken 120 éves a film. 1895 jeles évét mindenképpen megidézzük, a tudományos ősfilmeket elővesszük, előadásokat, kiállításokat is szervezünk köré. Ugyanakkor 2015 a fény nemzetközi éve is, amit kiválóan lehet csatolni a tudományos filmekhe: minden, ami ehhez kapcsolódó érdekesség, legyen képzőművészet vagy zene, szeretnénk, hogy a fesztivál része legyen.?

Fotó: Csákvári Zsigmond