A Kossuth-díjas Juronics Tamás rendezésében láthatja a közönség november 25-től Eisemann Mihály, Halász Imre és Békeffi István klasszikusát, az Egy csók és más semmi című zenés vígjátékot a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában.

Az olvasópróbával kezdetét vette az Egy csók és más semmi próbafolyamata Szegeden. A produkcióban vendégművészként feltűnik a társulat több korábbi tagja, valamint frissen végzett színművészként debütál Ács Petra.

Barnák László főigazgató kiemelte, hogy a 2022/23-as évad rendkívül gazdag magyar szerzők műveiben. A klasszikusok kiállták az idő próbáját, és ezek az alkotások nagyszerű feladatokat biztosítanak a színészeknek. A főigazgató emellett megköszönte a fenntartó támogatását, melynek köszönhetően az intézmény az energetikai válság ellenére novemberre is műsort hirdethetett, így továbbra is biztosítani tudja nézői számára a szellemi és lelki kikapcsolódást, amire a mostani vészterhes időkben nagyobb szükség van, mint eddig bármikor.

Juronics Tamás rendező önfeledt szórakozást ígér a közönségnek.

Elmondta, ez a darab könnyedebb, mint általában az operettek, a feszes, jó ritmusú szövegkönyvnek köszönhetően pedig lendületes, táncokkal teletűzdelt előadásra számíthatnak a nézők.

A látvány hűen tükrözi az adott kort, zeneileg azonban modernebb hangzást, játékos megszólalást kapott a készülő produkció.

Juronics szerint a darab tükrözi az emancipáció akkori állapotát, a nők társadalmi helyzetének változását, ezért izgalmas korrajz, a korabeli állapotokat, történéseket pedig a humoron keresztül dolgozza fel. „Egy másik világot láttatunk az előadással, és a mi dolgunk most az, hogy valami könnyedet csináljunk, de nagyon jól, maximális igényességgel” – mondta a rendező.

Fotó: Szegedi Nemzeti Színház/Tari Róbert